Index Vakbarát Hírportál

Richard Branson beelőzné Jeff Bezost az űrben

2021. július 2., péntek 15:23

A Virgin Galactic alapítója tesztelni szeretné a kereskedelmi asztronautaélményt.

A brit–amerikai űrrepülési vállalat alapítója és tulajdonosa, Sir Richard Branson is részese lesz a július 11-én induló Unity 22 missziónak – erősítette meg a Virgin Galactic.

A korábbi tervezetben az szerepelt, hogy csak két további tesztrepülés után próbálja ki saját szuborbitális repülőgépét a hetvenéves milliárdos, ám miután Jeff Bezos bejelentette, hogy július 20-án ő maga is az űrturisták között lesz, és a Virgin Galactic június végén megkapta az engedélyt a Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA) a kereskedelmiűrturizmus-szolgáltatásra, Branson úgy döntött, saját maga teszteli az asztronautaélményt négy tudós és két pilóta mellett a VSS Unityn.

Édesanyám arra tanított, hogy soha ne adjam fel, és érjem el a csillagokat. Július 11-én ideje az álmot valósággá változtatni a Virgin Galactic következő űrrepülésén.

A július 11-i misszió a negyedik, legénységgel végzett küldetése a VSS Unitynak. A Unity két pilóta mellett hat utas szállítására képes, összesen huszonkét alkalommal tesztelték korábban. Az eddigi tesztek során azonban csak űrhajósok és kiképzett tesztpilóták repülhettek, civilek nem.

Az engedély megszerzése és egy sikeres tesztrepülés a presztízsértéke mellett hatalmas pénzügyi hasznot is hozhat a Virgin Galacticnak. Eddig előzetesen hatszáz ember váltott jegyet az űrugrásra, fejenként több mint 73 millió forintnak megfelelő összegért, az FAA-től megkapott kereskedelmi engedély után pedig 68 százalékot nőtt a cég részvényeinek árfolyama. A tervek szerint összesen három tesztrepülést hajt majd végre a Virgin Galactic – számolva azt is, amelyen Branson ül majd –, mielőtt az első bevételt generáló űrugrást is megteszik.

73 millió két óráért az űr határán

Fontos tisztázni, hogy a Virgin Galactic és a Jeff Bezos birtokolta Blue Origin is szuborbitális repülésre, más néven űrugrásra készül, amely során gépeik elérik ugyan a világűr határát 84 kilométeres magasságban, följebb is emelkednek, de nem állnak Föld körüli pályára. Az űrverseny hőskorában az amerikai Mercury-Redstone és X-15-ös repülések, de egy technikai hiba miatt a szovjet Szojuz–18A is így repült. A kereskedelmi célú űrrepülés elsőjének tekinthető SpaceShipOne is ilyen repüléseket tett 2004-ben, elsőként civil űrhajóssal.

A Bezos-féle Blue Origin rakétameghajtással szakad el a Földtől a texasi Van Hornban, a VSS Unity viszont az új-mexikói Spaceport America bázisról indul majd a VMS Eve hordozórepülőre rögzítve, arról szakad le, majd a beépített rakétával emelkedik 97 kilométer körüli magasságba.

Itt az utasok 

percekre átélhetik a súlytalanság érzését, illetve tizenkét ablakon és egy speciális tükrön keresztül láthatják a Föld görbületét és a világűrt.

Ahhoz, hogy az űrbe léphessenek a jegyet váltók, egy-két napos kiképzésen kell részt venniük a pennsylvaniai National Aerospace Training and Research Centerben. A kiképzés alatt az űrturisták hasonló teszteket végeznek, mint az űrhajósok, van elméleti oktatás és centrifugában végzett gravitációs teszt is. Glenn King, a program igazgatója szerint a jelentkezők szinte mindegyike megfelel, az utazás során pedig nem lesz más dolguk, mint az induláskor és visszatéréskor a gravitációs erő elviselése és a látvány befogadása.

A Virgin azután jelentette be, hogy Branson az űrbe készül, miután kiderült, hogy Jeff Bezos mellett a legendás amerikai asztronauta, Wally Funk lesz a Blue Origin által felküldeni tervezett New Shepard rakéta legénységének negyedik tagja. Az Amazon alapítójának repülésére még van egy ötödik hely is, ezt aukció keretein belül, 28 millió dolláros áron kelt el, egyelőre azonban nem nyilvános, hogy ki nyerte a licitet. A Virgin Galactic repüléseivel ellentétben Bezos Blue Originja még nem jelentette be, hogy milyen áron lehet majd jegyet váltani az űrugrásaikra.

(Borítókép: Richard Branson. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / Getty Images Hungary)

Rovatok