Index Vakbarát Hírportál

Kórházból celebrálja a vasárnapi Úrangyala-imádságot Ferenc pápa

2021. július 9., péntek 16:58

Ferenc pápa műtét utáni gyógyulása a várakozásoknak megfelelően alakul, de az egyházfő a vasárnap tartandó Úrangyala-imádságára még nem tud visszatérni a Vatikánba, ezért azt a kórházban mondja majd el a szentszéki sajtóközpont pénteki közleménye szerint, amelyet az MTI idézett.

A katolikus egyházfő kórházi tartózkodásának hatodik napján a Vatikán közölte, hogy Ferenc pápa az utóbbi huszonnégy órát nyugodtan töltötte. A műtétet követő klinikai időszak normálisan zajlik, folytatódik a tervezett kezelés – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni aláírásával kiadott közlemény.

Nyilvánosságra hozták továbbá, hogy az egyházfő rendszeresen és önállóan táplálkozik, sétált a kórház folyosóján, dolgozott és olvasott is. A pápai kórteremhez tartozó kis kápolnában misét mutatott be a neki segítő egészségügyi személyzettel. A Vatikán kiemelte, hogy a korábban mért láz után a pápa már teljesen lázmentes. Ferenc pápa vasárnap még kórházban lesz, ezért a délben szokásos Úrangyala-imádságot és az azt kísérő beszédet a Gemelli kórház tizedik emeleti ablakából mondja el.

Korábban Szent II. János Pál pápa volt, aki a „harmadik Vatikánnak” nevezett római kórházból mondta el beszédeit, amikor a Gemelliben kezelték. Először 1981. május 17-én, néhány nappal az ellene elkövetett merénylet után, amikor Szent II. János Pál a kórházi ágyából, felvételről küldte el vasárnapi üzenetét. 1981 júniusában a Gemelli tizedik emeleti ablakából mondta el beszédét, és így tett további kórházi tartózkodásai során is. Legutoljára a súlyos beteg Szent II. János Pál 2005. február 27-én és március 6-án köszöntötte a hívőket a Gemelli ablakából, akkor már beszéd megtartása nélkül.

A 84 éves Ferenc pápán vasárnap este tervezett műtétet hajtottak végre vastagbélszűkület miatt. A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat.

Rovatok