Index Vakbarát Hírportál

Elindították a kötelezettségszegési eljárást a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásért

2021. július 15., csütörtök 12:51 | aznap frissítve

Hivatalossá vált, hogy az Európai Bizottság elindította a kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás egyes rendelkezései miatt – derül ki az erről szóló bizottsági közleményből.

E szerint hazánk esetében a bizottság az egyenlőség, valamint az alapvető jogok érvényesülését kérdőjelezi meg a törvénnyel kapcsolatban, továbbá – egy másik eljárás keretében – abban is lehetséges jogsértést lát, hogy Magyarországon az LMBTQ tematikájú mesekönyvekben fel kell tüntetni, hogy azok a „megszokottól eltérő” kiadványok.

Legalább hat uniós jogszabállyal összefüggésben tartják ellentétesnek a magyar gyermekvédelmi szabályozást – szerepel a bizottsági állásfoglalásban.

Ezek között az audiovizuális szolgáltatásokról és az e-kereskedelemről szóló irányelvek, valamint az általános adatvédelmi rendelet is szerepelnek. 

Mint megírtuk, az Európai Bizottság még szerdán elküldte a figyelmeztető levelet a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás miatt. A Bloomberg még a múlt héten szellőztette meg, hogy mostanában kezdődik az egész, a vége pedig az lehet, hogy az Európai Unió Bírósága dönt az ügyben.

Ismert, az Országgyűlés még június 15-én fogadta el a szabályozást, amelynek részeként a többi között módosították a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényt is. A módosítás alapján 

tilos olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást jeleníti meg. 

Utóbbi elfogadása azt jelenti, hogy a magyarországi iskolákban korlátozzák a felvilágosító foglalkozások témakörét. Ezeket a foglalkozásokat ráadásul csak olyasvalaki vagy olyan szervezet tarthat, akit és amelyet jogszabályban kijelölt szerv nyilvántartásban vesz.

Rovatok