Index Vakbarát Hírportál

Újabb rakétatámadás érte Izraelt

2021. július 20., kedd 11:57

Két rakétát lőttek ki éjjel Izrael északi határának térségére Libanonból, Izrael tüzérségi válaszcsapásokkal felelt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Az MTI beszámolója szerint az egyik libanoni rakéta lakatlan területre csapódott be, a másikat pedig lelőtte az izraeli légvédelem. Nem történt kár sem emberéletben, sem anyagiakban. Az izraeli hadsereg válaszul ágyúval lőtte a rakéták indításának helyét. Egy szervezet sem vállalta magára a támadást, de a ynet szerint a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez vagy a szintén gázai Iszlám Dzsihádhoz tartozó palesztin fegyveresek voltak az elkövetők.

Legutóbb a Falak őrzője nevű, a gázai övezet katonai szervezetei ellen májusban folytatott hadművelet idején lőtték Izrael északi határvidékét Libanonból palesztinok.m A ynet szerint a Hamász azért szólalt meg a fegyverek nyelvén, mert az új izraeli kormány nem engedélyezi, hogy a Katarból érkező pénzek eljussanak Gázába, és az utóbbi három hónapban csak 8 millió dollárt (közel 2,5 milliárd forintot) utaltak az övezetbe az elektromos szolgáltatás fenntartására, de nem érkezett meg a rászorulóknak szánt 10 millió dollár és szintén 10 millió dollár a Hamász tisztviselőinek kifizetésére. Beni Ganz izraeli védelmi miniszter Libanont tette felelőssé a támadásért.

Libanon a felelős az éjszakai rakétákért, mert engedélyezi területén terroristák ténykedését. Izrael fel fog lépni minden, polgárai és területi szuverenitása elleni fenyegetéssel szemben, és a megfelelő időben és helyen el fog járni érdekeinek érvényesítésére

– írta a Twitter-oldalon Ganz.

Kedden tartják az iszlám vallás egyik legszentebb ünnepét, az áldozati ünnepet, az íd al-adhát. A négynaposra nyúló ünnep kezdetén mintegy százezer hívő vett részt Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél a reggeli imán.

Izrael 2006-ban háborút vívott a libanoni radikális síita szervezet, a Hezbollah ellen, és az északi, libanoni határ vidéke azóta többnyire csendes.

Rovatok