Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel megszólalt a lehallgatási botrányról

2021. július 22., csütörtök 13:11

Szigorúbban kellene ellenőrizni, hogy kik férhetnek hozzá a kémszoftverekhez, mert fontos, hogy ezek az eszközök ne kerüljenek rossz kezekbe – hangoztatta Angela Merkel német kancellár csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben.

Nem lenne szabad, hogy olyan országok is hozzáférjenek az ilyen típusú szoftverekhez, ahol nem biztosított, hogy az igazságügyi hatóságok ellenőrzik azok felhasználását

– fogalmazott a kancellár. Merkel arra a – különféle médiaszervezetek által a napokban nyilvánosságra hozott – vizsgálatra reagált, amelyből kiderült, hogy az izraeli NSO vállalat által gyártott Pegasus kémprogramot számos esetben használták sikerrel újságírók, politikusok és aktivisták megfigyelésére globális szinten – írja az MTI.

Vasárnap derült ki, hogy világszerte körülbelül 50 ezer, Magyarországon hozzávetőlegesen 300 embert figyelhettek meg az izraeli cég, az NSO Pegasus nevű kémprogramjával. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint köztük van: egy ellenzéki városvezető, Gémesi György gödöllői polgármester, négy újságíró, köztük a Direkt36 két munkatársa, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd, a milliárdos vállalkozó, Varga Zoltán, a 24.hu-t is kiadó Centrál Médiacsoport tulajdonosa. Több európai államban, így Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Svájcban, Görögországban, Lengyelországban és Litvániában is használták a Pegasus nevű izraeli kémprogramot

Rovatok