Index Vakbarát Hírportál

Európai fegyverek miatt több mint egymillióan váltak földönfutóvá

2021. július 29., csütörtök 19:34

Világszerte legalább egymillió ember vált földönfutóvá az európai fegyverexport miatt – állapította meg a hollandiai Transnational Institute (TNI) agytröszt.

A TNI vonatkozó jelentése négy esetet vizsgált, melyekben európai gyártmányú fegyvereket  és komponenseket használtak konfliktusokban.

Az olasz T129 ATAK helikopter alkatrészeit Törökországban használták fel, majd az észak-szíriai offenzívákban hasznosították. A harcok miatt mintegy 180 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát. 

Irakban az Iszlám Állam bolgár rakétavetőket és rakétákat használtak, melyek szövevényes módon Szaúd-Arábiábából és az Egyesült Államokból kerültek a közel-keleti országba. Ezeket a fegyvereket a Bagdadtól nyugatra fekvő Ramádiban vetették be, ahol a harcok következtében félmillió civil vált hajléktalanná.

A bolgár fegyverexport további félmillió ember belső menekültté válásáért felel. A Kongói Demokratikus Köztársaság fegyveres erőit gépkarabélyokkal, nehéztüzérségi eszközökkel, gránátvetőkkel látta el, amiket a forrongó Észak-Kivu tartományban használtak. 

Azerbajdzsánba is jutott bőven az európai fegyverexportból. Brit, francia és német rakétákkal is felszerelték a Bayraktar TB2 típusú drónokat, amelyek fontos szerepet játszottak abban, hogy Azerbajdzsán 44 nap alatt visszafoglalja a 30 évig örmény szakadárok ellenőrizte hegyi-karabahi területeket. A konfliktusban mintegy 90 ezer örmény vált menekültté. 

A jelentést nem mellesleg a menekülők jogait lefektető, 1951-es Menekültügyi Egyezmény 70. évfordulójának a napján publikálták. Ahogyan a EUObserver rámutat, eközben dől a pénz az európai fegyverkereskedelemből. Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság a globális fegyvereladások 22 százalékáért felelt 2016 és 2020 között. 2017-tól számítva 35 milliárd euró (12,5 ezer milliárd forint) értékben adott el fegyvereket Európa észak-afrikai és nyugat-ázsiai országoknak, a francia fegyverexport ebből az 14 milliárd eurót tett ki. 

Rovatok