A fehérorosz határon át illegálisan Litvániába érkezett ázsiai és afrikai migránsok 300 euró „motivációs pénzt” kapnak a litván hatóságoktól, amennyiben hajlandók hazatérni országaikba – közölte szombaton a litván LRT közszolgálati rádióban Evelina Gudzinskaité, a migráció ügyeivel foglalkozó belügyminisztériumi főosztály igazgatója.
A repülőtéren, beszállás előtt ezeknek a személyeknek egyszeri segélyként 300 eurót fizetünk ki
– mondta az illetékes. Az illegális határátlépő csak egy ízben élhet ezzel a lehetőséggel.
Ha az illető személy visszatér Litvániába, nem tarthat igényt a segélyre
– tette hozzá.
A Vilnius által ajánlott összeg lényegesen kevesebb, mint amit a migránsok az embercsempészeknek fizetnek. Sajtójelentések szerint egy ilyen utazás sok iraki számára 10 ezer euróba, vagy még ennél is többe kerül.
Az év eleje óta a litván hatóságok több mint 4 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel a fehérorosz-litván határon. Ez ötvenszer több, mint a teljes tavalyi, 2020-as évben.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök május végén figyelmeztetett, hogy országa idáig gátolta az illegális bevándorlók útjában a szomszéd országok felé, de tekintettel a Nyugat politikai nyomásgyakorlására elgondolkodhat azon, hogy érdemes-e ezt a gyakorlatot folytatnia – tudósít az MTI.