Index Vakbarát Hírportál

Afgán menekültválság: Orbán Viktor lesz a mainstream Európában

2021. augusztus 18., szerda 15:06

Az afganisztáni válság nyomán meginduló menekülthullám ismét a szélsőjobboldal megerősödéséhez vezethet, miközben az európai politikusok egyre inkább figyelmen kívül hagyhatják azokat a világpolitikai megfontolásokat, amelyek az afganisztáni helyzetből erednek – írta a Politicón megjelent véleménycikkében Florian Bieber luxemburgi politológus.

A szakértő szerint az utóbbi években az európai vezetők közül egyre többen a szélsőjobboldal irányába hangolták át álláspontjukat a migrációs kérdésekben. Szerinte példa erre az afgánok kiutasításáról egyre gyakrabban beszélő Karl Nehammer osztrák belügyminiszter vagy Armin Laschet, a német CDU vezére, aki a tálibok hatalomátvétele után arról beszélt, hogy „2015 nem ismétlődhet meg”.

Ugyanez látszik Emmanuel Macron Kabul elfoglalása utáni első beszédéből, aki szintén azt mondta, hogy fel kell készülnünk a migrációs útvonalak élénkülésére és meg kell védenünk magunkat. 

Mindez azt sejteti, hogy az unió prioritása a menekülthullám megakadályozása lesz az afgán helyzettel kapcsolatban. 

Bieber szerint Nehammer, Laschet és Macron azt jelzi, hogy a közeljövőben jóformán csak a migrációs kérdésekről lesz szó Afganisztánnal kapcsolatban, és arról nem, hogy a tálibok hatalomra kerülésének milyen világpolitikai következményei lesznek, valamint hogy mit lehet kezdeni azzal az emberi jogi krízissel, amely a tálibok győzelméből következik. A politológus szerint mindez azt jelzi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja – miszerint Európának meg kell védenie magát a bevándorlóktól – 

egyre inkább az európai mainstream részévé válik. 

Mindeközben egyébként Szád Mohszeni afgán üzletember is azt nyilatkozta a New York Times újságírójának, hogy a menekültválság miatt „tucatnyi Orbán Viktor fog felbukkanni a színpadon” Európában.

Florian Bieber szerint aggasztó, hogy az említett vezetők figyelmen kívül hagyják az EU jogi és humanitárius kötelezettségeit, valamint az ENSZ által elfogadott nemzetközi egyezmények megsértését. 

Ausztria még csak-csak megengedheti magának, hogy ignorálja a világpolitikát, de Németország, Franciaország és végső soron az Európai Unió esetében a külpolitikai ambíciók hiánya aggasztó

– írta Bieber. 

A politológus írását azzal zárta, hogy a Nyugat afganisztáni kudarca után egyelőre még nyitott kérdés, mit lehet kezdeni a tálibokkal. Viszont ha mindenki csak a menekültügyre fog figyelni, az a szélsőjobboldali politika térnyerését fogja eredményezni, valamint azt, hogy az unió előbb-utóbb minden, a világpolitikára gyakorolt befolyásáról lemond.

Rovatok