Index Vakbarát Hírportál

Guantánamóból engedték el a tálibok agytrösztjét

2021. augusztus 18., szerda 13:45

A guantánamói táborból, egy fogolycsere keretében engedték ki azt a férfit, akinek a feltételezések szerint nagy szerepe van a tálibok idei sikereiben – írja a New York Post. Khairullah Khairkhwa korábban a tálibok belügyminisztereként szolgált Afganisztánban, az amerikaiak az országba való bevonulás után fogták el. Ezután 2002 és 2014 közt őrizték a guantánamói fogolytáborban.

2014-ben egyike volt annak az öt, Guantánamóban őrzött tálib fogolynak, akit az amerikaiak egy elfogott katonájuk, Bowe Bergdahl eleresztéséért cserébe adtak át a táliboknak. A Barack Obama által vezetett kormányzat annak ellenére döntött így, hogy a Pentagon ezt az öt embert kiemelten veszélyesnek minősítette. 

A lépést utólag John McCain republikánus szenátor is kritizálta. Így jellemezte őket:

Ők a legveszélyesebb embereik. 

Az elengedett foglyok később ismét felvették a kapcsolatot a lázadókkal, és Katarban egy száműzetésben működő kormányt hoztak létre, amely az amerikaiakkal is tárgyalásokba kezdett. Khairkhwa például márciusban részt vett a moszkvai, amerikaiakkal folytatott tárgyalásokon.

Azért kezdtem dzsihádba, hogy elűzzem a külföldi erőket az országomból, és hogy iszlamista kormányzatot hozhassunk létre. Addig folytatjuk a dzsihádot, amíg ezt a célt el nem érjük egy politikai egyezséggel

– mondta a csúcson Khairkhwa.

Most pedig a New York Post szerint ő lehetett az egyik stratéga, akinek köszönhetően a táliboknak sikerült győzelmet aratniuk és átvenniük a hatalmat Afganisztánban. Korábban Khairkhwa azt ígérte az amerikaiaknak, hogy a tálibok nem kezdenek offenzívába a csapatkivonások után, valamint hogy nem fognak bosszút állni azokon az afgánokon, akik korábban az amerikaiakat segítették. Mindkettő hamis ígéretnek bizonyult.

Rovatok