Index Vakbarát Hírportál

Már az ENSZ is evakuálja munkatársait Afganisztánból

2021. augusztus 19., csütörtök 08:25

Az Egyesült Nemzetek Szervezete megkezdte alkalmazottjainak részleges kiköltöztetését Afganisztánból – közölte Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő szerdán – írja a France24

Dujarric újságíróknak elmondta, hogy a világszervezet mintegy száz alkalmazottat helyezi át  Kazahsztán legnagyobb városába  –1997-ig fővárosába, Almatiba.

Ez egy ideiglenes intézkedés, amelynek célja, hogy az ENSZ a lehető legkevesebb megszakítás nélkül, továbbra is segítséget nyújtson Afganisztán népének, ugyanakkor csökkentse az ENSZ-dolgozók életét és testi épségét veszélyeztető kockázatot.

– mondta a szóvivő.  Dujarric nem részletezte, hogy az áthelyezett személyzet külföldi vagy afgán, avagy  e kettő keveréke.  Ha külföldieket evakuálnak, akkor az ENSZ Afganisztánt segítő missziójának (UNAMA)  alkalmazottainak körülbelül egyharmadát érinti az evakuáció.

Az UNAMA ugyanis mintegy 300 külföldit foglalkoztat a kabuli központjában, valamint több mint 700 afgán állampolgárt.

Az ENSZ elkötelezett amellett, hogy maradjon és a jelenlegi szükséghelyzetben is támogassa az afgán népet

– mondta Dujarric.

A Kazahsztánba ideiglenesen áthelyezett munkatársaink fontos támogatást nyújtanak az ENSZ-nek és tagszervezeteinek az afganisztáni misszióikhoz 

–  hangsúlyozta a szóvivő.

A tálibok vasárnap vették át Afganisztán irányítását, közel két évtizeddel azután, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kiszorították őket az afgán közéletből egy amerikai vezetésű katonai invázióval.  A kabuli reptéren már napok óta kaotikusak az állapotok, ugyanis a külföldieket nemzetállamaik folyamatosan evakuálják , vagy legalábbis megpróbálják .

Rovatok