Az Egyesült Államok már 2020 elején megállapodott a tálibokkal az afganisztáni kivonulásáról. Az akció következményei mégis hideg zuhanyként csapták arcul a világot.
Joe Biden, illetve elődje, Donald Trump egyaránt úgy döntött, hogy felhagy a meddő próbálkozással, és feladja a kilátástalan harcteret. Véget akartak vetni annak, amit a jelenlegi amerikai elnök a minap „Amerika leghosszabb háborújának” nevezett.
A Trump-kormányzat 2020 februárjában olyan kivonulási megállapodást kötött a tálibokkal, amely kizárta az afgán kormányt, és szabadon bocsátott 5000 bebörtönzött tálib katonát. A megszállás megszűnésének végső határidejét 2021. május 1-jében határozták meg.
A Fehér Ház az amerikai csapatok létszámát 13 ezerről 2500-ra csökkentette, noha a tálibok az egyezmény dacára továbbra is támadták az afgán kormányerőket, ráadásul az al-Káida terroristái helyet kaptak a tálib vezetésben.
Biden odázgatta az általa örökölt határidőt, amit végül 2021. augusztus 31-re módosított.
Már ekkor nyilvánvaló volt: a tálibok célja, hogy az Egyesült Államok távozása után iszlám kormányt hozzanak létre Afganisztánban, még ha ez azzal is jár, hogy „folytatni kell a háborút a cél elérése érdekében”.
Joe Biden még júliusban is azt bizonygatta az amerikaiaknak, hogy Afganisztán tálib hatalomátvétele „nem elkerülhetetlen”, és tagadta, hogy az amerikai hírszerzés értékelése szerint az afgán kormány valószínűleg összeomlik. Ez azonban mégis bekövetkezett, méghozzá villámgyorsan.
És tulajdonképpen nem is volt meglepő. Az amerikaiak nem okultak Vietnám példájából.
Az egész história előzménye az, hogy hetekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után George W. Bush támadást rendelt el az Afganisztánban rejtőzködő terrorista sejtek és a tálibok ellen.
Az ifjabb Bush már akkor is arra figyelmeztetett, hogy a Tartós Szabadság hadművelet
olyan hosszú hadjáratot von maga után, amire még nem volt példa.
Baljós előrejelzése beigazolódott.
Az amerikai jelenlét napi háromszázmillió dollárt emésztett fel. Az amerikai adófizetőknek összesen több mint kétezer milliárd dollárjába került az Egyesült Államok leghosszabb, két évtizedes katonai bevetése. Ebből 84 milliárd dollárt költöttek az afgán reguláris hadsereg képzésére és fejlesztésére. Ablakon kidobott pénz volt.
A 350 ezer katona ugyanis nem védte meg saját országát. Még csak meg sem futamodott. Egyszerűen felszívódott.
„A jól felszerelt kormányerők gyorsabban mondtak csődöt, mint néhány hadúr szedett-vedett milíciája” – írta a minap Demkó Attila, az Index által felkért geopolitikai szakértő.
És ez a legkevésbé sem meglepő.
A valós életben a kevés hűséges afgán katonai parancsnoknak csalárd utánpótlási tisztektől kellett lőszert vásárolnia, és készpénzzel kellett fizetnie a tüzérségi támogatásért. A különleges erők jól harcoltak, de a reguláris csapatokat gyakran a politikusok hozzá nem értő rokonai irányították. A katonák fizetés nélkül maradtak, miközben a tisztségviselők lenyúlták a katonai költségvetést. A polgárok hűségesek maradtak a családjukhoz és a klánjukhoz, nem pedig a korrupt kormányhoz. Az afgán állam egy Patyomkin-falu volt, amit az amerikai szponzorok kedvéért működtettek. Amikor ők elmentek, az egész összeomlott – állapította meg az Economist.
Így történt ez Dél-Vietnámban 1975-ben, és ugyanez ismétlődött meg Afganisztánban. A két összeomlás közötti hasonlóságok szembetűnőek.
Végső soron mindkét állam azért bukott el, mert a korrupció – a kormányzás ősi betegsége – győzedelmeskedett.
A korrupció általános definíciója a közhivatallal való visszaélés magánérdekből. Legegyszerűbb formája a megvesztegetés, ami Afganisztánban lépten-nyomon tapintható. A vámtisztviselők, rendőrök és hivatalnokok rendszeresen követelnek baksist, azaz borravalót.
A kisstílű megvesztegetésnél aggasztóbb, hogy a nagy beruházások kormányzati jóváhagyásához minisztereknek vagy haduraknak kell részesedést juttatni. Sőt, a kenőpénzhez való hozzáféréssel járó kormányzati állás önmagában is értékes árucikk. Egy afgán bennfentes szerint akár százezer dollárba is kerülhetett, hogy valaki kerületi rendőrfőnök legyen.
A mindent behálózó korrupció olyan hálózatokat hoz létre, amelyek veszélyeztetik az állam integritását. A tisztségviselők fő célja nem küldetésük teljesítése, hanem a bevételek kicsikarása, amivel eltartják családjukat, és barátaik között osztanak szét.
Az Egyesült Államok – ahelyett, hogy felszámolta volna ezeket a hálózatokat – inkább megerősítette például azáltal, hogy a haduraknak fizetett a béke fenntartásáért. A következtetést egy amerikai felügyeleti hatóság, a SIGAR szűrte le. Az afgánok megelégelték a kormányzati korrupciót, és egyre befogadóbbak lettek a tálibokkal szemben.
Az alul lévő fickók pénzt küldenek a rendszer csúcsára, a csúcson lévők pedig védelmet biztosítanak lefelé. Így működik a maffia
– idézte a Transparency International 2015-ös tanulmánya az egyik politikus megvilágosodását.
A dél-vietnámiak úgy vélték, hogy a korrupció „alapvető betegség, ami nagyrészt felelős a végső összeomlásért” – szögezte le még 1978-ban egy biztonságpolitikai szervezet, a RAND jelentése. A problémát már a hatvanas évek elején diagnosztizálták Vietnámban.
A pontosan azonosított kórisme dacára az amerikai perspektívaváltás elmaradt. Az elmúlt két évtizedben számos tudós a korrupciót a kormányzás egyik formájának tekinti. Ezeket a premodern államokat Francis Fukuyama politológus „perszonálisoknak” nevezi, ahol a hatalom inkább családi vagy baráti kötelékeken, mint személytelen intézményeken alapul.
Az ilyen államok elsősorban a fegyveres parancsnokok megnyugtatására törekszenek azáltal, hogy részesedést biztosítanak számukra a gazdasági zsákmányból.
A leírás egyaránt igaz a maffiára, a középkori Európához hasonló feudális rendszerekre, valamint a dél-vietnámi és afganisztáni hadúri rendszerekre.
Az ilyen államok meglehetősen stabilak lehetnek, de hiányzik belőlük az a lojalitás és a kohézió, amely egy fegyelmezett ideológiai lázadás, például a vietnámi kommunisták vagy a tálibok legyőzéséhez elengedhetetlen.
Az amerikai műveleteket Afganisztánban olyan katonatisztek irányították, akik „nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kilenc hónapos megbízatásuk tartama alatt aktívan tegyék a dolgukat, ami nem alkalmas a korrupció felszámolására” – mondta Mark Pyman. A Transparency International tanulmányát vezető szakértő emlékeztetett arra, hogy a megszállás elején a tisztek azzal kérkedtek:
a hadurak lefizetésével békítették ki a felügyeletükre bízott körzetüket. Eközben a segélyszervezetek kétes szokása, hogy a sikert az alapján ítélik meg, mennyi pénzt gyűjtöttek össze, és vajon elköltötték-e mindet.
A túl sok pénz a szegény országokban korrupciót szül. Dél-Vietnámban és Afganisztánban is az amerikai dollárok hatalmas beáramlása az infláció megugrását okozta, ami elértéktelenítette a közszféra fizetését. Ezek után még az egyébként becsületes köztisztviselők is kénytelenek voltak kenőpénzt kérni, hogy eltartsák magukat.
A korrupcióellenes szakértők egyik ajánlása, hogy az Afganisztánhoz hasonló országokban a segélyezés legyen takarékos. Inkább az eredményekre, mint a támogatások nagyságára fókuszáljon.
Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni. Amerika egyszerre a világ egyik leggazdagabb és legidealistább nemzetei közé tartozik. Egy bizonyos ponton valószínűleg ismét úgy dönt majd, hogy megment egy másik szenvedő országot.
Ha azonban nem tanulja meg, hogy dollárral nem lehet valódi kormányt építeni, akkor a végén még egy hamis kormányt hozhat létre.
Napokkal az afganisztáni összeomlás után azonban a világot még nem az előzmények, a kudarc okai, hanem egyelőre a következményei foglalkoztatják.
„Ez egy rendkívül keserű fejlemény. Keserű, drámai és félelmetes” – idézte a Deutsche Welle a német kancellárt. „Szörnyű fejlemény az afgánok milliói számára, akik egy liberálisabb társadalmat szeretnének” – jelentette ki Angela Merkel.
Tisztelettel adózott annak az 59 német katonának, aki életét vesztette Afganisztánban, valamint azoknak, akik megsebesültek a harcban. „Együttérzek az ott harcoló katonák családjainak fájdalmával. Most minden olyan reménytelennek tűnik.”
Angela Merkel szerint a misszió nem volt olyan sikeres, mint remélték. Bejelentette, hogy erőfeszítéseket tesznek a támogatás és a menedék nyújtására, kivált a német katonákat segítő afgán személyzet számára. A kabuli kaotikus körülmények azonban „rendkívül megnehezítik” a műveletet – tette hozzá.
Lesújtó véleménye van a nyugati erők afganisztáni kivonásáról Tony Blairnek. A volt brit munkáspárti kormányfő – aki 2001 októberében elrendelte a brit erők bevonulását a közép-ázsiai országba – a nevét viselő politikai intézet honlapján azt írta: „Magára hagyni Afganisztánt és a népét tragikus, veszélyes és szükségtelen lépés volt, amely sem az ő érdekeiket, sem a miénket nem szolgálja.”
Tony Blair szerint a kivonulásról a döntés megfelelési kényszerből született annak az imbecillis politikai szlogennek, amely az örökké tartó háborúk befejezéséről szól, mintha a 2021-es kötelezettségvállalást akár távolról is össze lehetne hasonlítani azzal, amit a nyugati hatalmak 20 vagy akár 10 évvel ezelőtt akartak.
Kína kabuli nagykövetsége nem zárta be kapuit. A maradás nem különösebben meglepő azután, hogy Vang Ji kínai külügyminiszter július végén fogadott egy tálib küldöttséget, amelyet Kína a támogatásáról biztosított.
A legtöbb külföldi nagykövetséggel ellentétben Oroszország kabuli diplomáciai képviselete nyitva maradt, sőt meleg szavakkal üdvözölték az új uralkodókat. Dmitrij Zsirnov nagykövet a hatalomátvételt követően találkozott a tálibok egyik képviselőjével, majd közölte: nem látta bizonyítékát megtorlásnak vagy erőszaknak. Moszkva ENSZ-képviselője, Vaszilij Nebenzija a nemzeti megbékélés fényes jövőjéről beszélt, a törvény és a rend visszatéréséről az utcákra, továbbá „a sokéves vérontás végéről”.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kabuli bukta utáni nyilatkozatában emlékeztetett, hogy amikor az amerikaiak bejelentették a csapatkivonást, a magyar kormány megfogalmazta: ennek a folyamatnak úgy kell lezajlania, hogy Afganisztán ne válhasson ismét a nemzetközi terrorizmus melegágyává, valamint a tömeges migráció kibocsátó országává. Sajnos nem sikerült a világ nagy része által elfogadott és megfogalmazott elvárások szerint végrehajtani a műveletet – mondta Magyar Levente.
A magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek és az elhibázottan végrehajtott geopolitikai akciónak a következményeit – hangoztatta az államtitkár.
Magyar Levente szólt arról is, hogy Magyarország egyetlen esetben mégis kivételt tesz a menekültekkel: vizsgálják azt, hogy miként tudnak segíteni azokon, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak.
Természetesen őket bajtársként kell kezelnünk, az ő kimentésükön is folyamatosan dolgozunk. Kizárólag a honvédelmi minisztérium által beazonosított, a magyar katonákkal együttműködő, velük együtt dolgozó, őket segítő emberekről és családjaikról lehet szó
– ezt viszont már szabadságáról való visszatérése után erősítette meg Szijjártó Péter. A magyar külügyminiszter szerint mindenekelőtt az emberéletek mentésére kell összpontosítani, utána lehet beszélni a történtek kapcsán erkölcsi kötelességekről, illetve arról, hogy mi okozta az afganisztáni nemzetközi beavatkozás „totális kudarcát”.
Magyarország 110 százalékig lojális, megbízható partnerként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során, ezért ezt várja el szövetségeseitől is, ami azonban nem minden esetben valósul meg.
Szijjártó Péter leszögezte, cserébe a kormány azt várja el, hogy a szövetségesek, köztük a kabuli repülőtér felügyeletét ellátó amerikai katonák ne gátolják a Magyarország által kihozni kívánt emberek bejutását a légikikötő területére, ahogyan ez az elmúlt időszakban többször megtörtént.
(Borítókép: Amerikai katonák leeresztik a nemzeti lobogót az Antonik támaszpont átadásán május 2-án. Fotó: MTI / EPA / Afgán védelmi minisztérium)