Index Vakbarát Hírportál

Merkel: hazájuk közelében kell segíteni az afgánoknak

2021. augusztus 31., kedd 14:33

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, írta meg az MTI.

A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy

lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét.

A menekültek előre meghatározott csoportokba, kontingensekbe rendezett befogadásáról majd csak akkor lehet tárgyalni, amikor már látható, hogy milyen nemzetközi menekültügyi folyamatok indulnak be a tálib hatalomátvétel miatt.

Ugyanakkor az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint egyelőre nem is a határokon átívelő, hanem a belső migráció a „nagy probléma” – tette hozzá Angela Merkel.

Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától.

Rovatok