Az áldozatok hozzátartozói megdöbbentek, az elítélteké megkönnyebbültek, miután a leköszönt New York-i kormányzó utolsó hivatali óráiban öt, hosszú időre börtönbe küldött bűnözőnek megkegyelmezett, illetve a hatodiknak lehetővé tette, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék.
A szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo vonakodva vonult vissza, és csak azok után mondott le, hogy a törvényhozásban bizalmatlansági visszahívással, impeachmenttel fenyegették meg.
A kormányzó – szinte az utolsó szó jogán – ekkor döntött a kegyelmi kérvényekről.
Ezek közül az egyik a legváratlanabb fordulatokban bővelkedő, az Egyesült Államokban még mindig emlékezetes pénzszállító kifosztásának három szereplőjéhez kötődik.
Filmben sem írhattak volna izgalmasabb forgatókönyvet.
Éppen négy évtizede, 1981. október 20-án támadták meg a páncélozott autót, miután a biztonsági őrök begyűjtötték a New York állambeli Nanuet bevásárlóközpont üzleteinek forgalmát.
A rablás mérlege: az elkövetők 1,6 millió (tavalyi árfolyamon számítva 4,6 millió) dollárt zsákmányoltak, a heves tűzharcban pedig három embert megöltek. A tettesek a Fekete Felszabadítási Hadsereg hat tagja mellett egy kommunista szervezet, az akkori Weather Underground négy mozgalmára, név szerint David Gilbert, Judith Clark, Kathy Boudin és Marilyn Buck volt.
A rablás azzal kezdődött, hogy Kathy Boudin egy bébiszitternél hagyta kisfiát, Chesa Boudint, mielőtt átült a menekülésre hivatott furgon kormánya mögé. Egy közeli parkolóban várakozott, amíg erősen felfegyverzett bűntársai egy piros furgonnal a bevásárlóközpontba hajtottak, ahol a Brink’s biztonsági cég alkalmazottai éppen a pénzt gyűjtötték be.
Fényes nappal, 15:55-kor a Brink’s őrei, Peter Paige és Joseph Trombino pénzzel teli táskákkal a kezükben jelentek meg a bevásárlóközpont bejáratánál. Miközben a zsákokat a páncélozott járműbe pakolták, rájuk támadtak. A rablók egyike két sörétes puskával lőtt a teherautó golyóálló szélvédőjébe, míg a másik egy M16-os automata puskával nyitott tüzet. Paige-et többször eltalálták a mellkasán, és azonnal meghalt. Trombino egyetlen golyót lőtt csak ki a kézifegyveréből, miközben a vállán több lövés érte, amelyek majdnem letépték a karját. A pénzszállító sofőrje, James Kelly is védekezett a fegyverével, de a heves tűzpárbaj után a műszerfal alá kényszerült. Végül csak az üvegszilánkoktól és lepattanó golyóktól sérült meg.
Közben a rendőrök is nagy erőkkel a helyszínre érkeztek. Két járőr nyomban meghalt a tűzpárbajban, egy rendőrnyomozó pedig súlyosan megsérült.
A sors nem volt kegyes a több golyót kapó őrrel, Trombinóval. Felépült ugyan, a Brink’s alkalmazottja maradt, de 1993-ban majdnem meghalt a World Trade Center elleni első merényletben, majd 2001. szeptember 11-én ő volt az öngyilkos terrortámadások egyik áldozata a Világkereskedelmi Központ északi tornyában, ahol szintén pénzt szállított.
A Brink’s kirablóit utóbb elfogták, bíróság elé állították és elítélték.
Az FBI által már 1970-ben körözött Kathy Boudin életfogytiglant kapott; 2003-ban szabadult feltételesen. A börtönben szinte folyamatosan publikált, így később a Columbia Egyetem adjunktusa lett. Mind a mai napig ott dolgozik kutatóként.
Fia, Chesa Boudin csupán 14 hónapos volt, amikor anyja a rablás idejére bébiszitternél hagyta. Örökbe fogadták, jogot végzett, és gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. Ma San Francisco körzeti ügyésze. A rablás után huszonkét évvel, 2003-ban találkozott újra anyjával, Kathy Boudinnel.
Chesa Boudin évek óta kampányolt apja szabadon bocsátásáért.
Édesapja tudniillik szintén a Weather Underground tagja volt. David Gilbertet 75 évre ítélték a pénzszállító kifosztásáért és az azt követő vérfürdőben való részvételéért.
A távozó New York-i kormányzó az ő ítéletét módosította. Ezzel ugyan Gilbert nem szabadul azonnal, ám lehetőséget kap egy meghallgatásra, amely után döntenek feltételes szabadlábra helyezéséről.
Cuomo – Gilberthez hasonlóan – 2016-ban egy másik, ugyancsak a Brink’s-ügyben elítélt Judith Clark büntetését is módosította, aki szintén feltételes szabadlábra helyezési meghallgatásra kapott engedélyt, amely után végül szabadon engedték.
A kormányzó azzal érvelt, hogy Gilbert a börtönben tanárként és jogi könyvtárosként végzett AIDS-felvilágosító és -megelőző munkát.
„A 75 éves büntetéséből negyven évet letöltött egy olyan incidens után, amelyben sofőr volt, nem gyilkos” – indokolta döntését Cuomo.
I am granting clemency to 6 people.
— Archive: Governor Andrew Cuomo (@NYGovCuomo) August 23, 2021
These individuals have shown remorse, rehabilitation and commitment to their communities.
I thank all the volunteer attorneys representing clemency applicants for their dedication and service to justice. pic.twitter.com/iotA77BzzC
„Elöntöttek az érzelmek – mondta az apja megkegyelmezéséért kampányoló Boudin. – A szívem megszakad és fáj a három áldozat családjáért. Bár soha nem használt fegyvert és soha nem állt szándékában, hogy bárkinek ártson, apám bűntette kimondhatatlan károkat okozott és sok család életét tette tönkre. A szívembe zárom ezeket a családokat, noha tudom, hogy soha nem kaphatják vissza a szeretteiket” – hangoztatta az ügyész.
A rablás során meghalt Edward O’Grady őrmester, Waverly Brown rendőr és Peter Paige, a Brink’s egyik őre. Gilbert büntetésének módosítása – akárcsak korábban Clarké – felháborította a Rockland megyei bűnüldözőket.
„Ez abszurd” – így reagált elkeseredésében Arthur Keenan Jr. A nyacki (Nyack egy kisváros Rockland megyében, New York államban, ennek a közelében történt a rablás) rendőrség nyugalmazott nyomozója, aki megsebesült az 1981-es lövöldözésben, azt mondta: Cuomo „hátba döfte az Egyesült Államok összes rendfenntartóját”. A volt rendőr egyszerűen árulónak nevezte a leköszönt kormányzót.
„Lealacsonyította magát” és a kormányzói hivatalt – ezt már Ed Day, Rockland megye vezetője tette közzé nyilatkozatában.
„Mintha a tizenegy nő, köztük saját munkatársainak zaklatása nem lenne elég aljas. David Gilbert 75 évtől életfogytig tartó büntetésének módosítása újabb támadás Rockland és New York állam lakossága ellen – hangoztatta a republikánus Day a demokrata kormányzóról. – Andrew Cuomo a gyilkosok jólétére fókuszál, nem pedig a szörnyű bűncselekmények áldozataira.”
A kormányzó a Brink’s-rablás bűntársa mellett – az utolsó intézkedés jogán – négy gyilkosnak és egy hamisítónak azonnali hatállyal megkegyelmezett – jelentette a New York Times. Az emberölésért elítéltek kivétel nélkül hosszú börtönbüntetésük javát már letöltötték.
(Borítókép: Brink’s-pénzszállító 1981-ben. Fotó: Bettmann Archive / Getty Image)