Index Vakbarát Hírportál

A WHO azt akarja, hogy az év végéig függesszék fel a harmadik oltások beadását

2021. szeptember 8., szerda 19:41

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerdán azt kérte, hogy év végéig függesszék fel a harmadik oltások beadását.

A WHO vezetője korábban, augusztus elején még csak azt kérte, hogy szeptember végéig függesszék fel a harmadik oltások beadását. Mint ismert, Magyarországon augusztusban elkezdték beadni a harmadik dózisokat, ezzel kapcsolatban Gebrejeszusz korábban egyeztetett is Szijjártó Péterrel – nem sok sikerrel. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kérésének máshol sem volt sok hatása.

Nem sok minden változott azóta világszerte. Ezért ma azt a moratórium meghosszabbítását kérem az év végéig, hogy minden országban sikerüljön beoltani legalább a lakosság 40 százalékát

– fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

„Nem fogok csendben maradni akkor, amikor a globális vakcinaellátást irányító cégek és államok úgy gondolják, hogy a szegény országoknak a maradék vakcinákkal kellene beérniük” – tette hozzá, arra utalva, hogy egyes gyógyszergyártók részéről a fentiekhez hasonló megszólalások érkeztek nemrég. 

A WHO vezetője azt is felidézte, hogy a nyugati országok összesen körülbelül 1 milliárd vakcinát ígértek a fejlődő országoknak, de ezeknek egyelőre csak a 15 százaléka érkezett meg eddig. 

Nem ígéretek akarunk, hanem a vakcinákat

– hangsúlyozta a WHO vezetője

Hans Kluge, a WHO európai igazgatója, korábban egyébként épp az ellenkezőjét mondta annak, amit Gebrejeszusz képvisel. Ő ugyanis a harmadik oltások beadására buzdított. Gordon Brown volt brit miniszterelnök mindeközben a harmadik oltások esetleges beadása mellett is arra szólította fel a nyugati államokat, hogy ne gyűjtögessék a vakcinákat – amelyekből karácsonyra még az újabb oltás mellett is  egymilliárdot gyűlhet össze – , hanem adják át őket a fejlődő országoknak.

Rovatok