Index Vakbarát Hírportál

Jeszenszky Géza: Schmidt Mária rossz hírét kelti a magyaroknak

2021. szeptember 9., csütörtök 09:40

Rossz hírét kelti a magyaroknak Schmidt Mária nyílt levele, amelyet Boris Johnsonnak írt a múlt héten – mondta Jeszenszky Géza volt külügyminiszter.

Schmidt Mária többek közt azt írta a levelében, hogy a brit kormányfő – aki a magyar–angol vb-selejtezőn történt inzultusokon háborodott fel – „egy kis, széteső ország élén áll”, ezért inkább „söprögessen a saját háza táján”.

Jeszenszky Géza a levélről azt mondta, hogy az nem egyszerűen udvariatlan, hanem szó szerint bárdolatlannak nevezhető. Mindeközben a levél azoknak a formai követelményeknek sem felel meg, amelyeket egy szövetséges nagyhatalom első emberéhez címzett levélben illik betartani.

De a legnagyobb baj az, hogy nem egy magánember vagy rosszul tájékozott történész írta a levelet, hanem egy, a magyar kormányhoz közel álló tisztviselő – mondta Jeszenszky Géza.

A volt külügyminiszter a Klubrádió adásában tételesen cáfolta a levélben megfogalmazott állításokat is, köztük azt is, ami a briteknek a trianoni békefeltételek kialakításában játszott szerepére vonatkozott.

Odamondani valakinek nem politika és nem diplomácia – szögezte le a volt külügyminiszter.

Hozzátette, bízik abban, hogy a címzett nem kapja meg a levelet, mert ha így történik, akkor az az egész országnak rossz hírét kelti majd. 

Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egyébként azóta fegyelmi eljárást indított a magyar–angol meccsen történtek miatt.

Rovatok