Index Vakbarát Hírportál

Egy évig nem hagyhatja el Moszkvát a Pussy Riot egyik tagja

2021. szeptember 10., péntek 22:00

Mozgásszabadságának egyévi korlátozásával sújtotta Marija Aljohinát, a Pussy Riot orosz feminista punkzenekar tagját pénteken a moszkvai Preobrazsenszkoje kerületi bíróság azon a címen, hogy Aljohina megsértette a járványügyi előírásokat, amikor részt vett egy hatóságilag nem engedélyezett fővárosi tüntetésen.

Danyijil Berman, Aljohina védője újságíróknak elmondta, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítélet ellen. 

Nyilvánvaló, hogy védencem számára csakis az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) születhet pozitív döntés

– mondta. Berman rámutatott: mivel a rendszer úgy van kialakítva, hogy előbb ki kell meríteni az összes hazai jogorvoslati lehetőséget, fellebbezést nyújtanak be.

Az ügyész a tárgyaláson két év mozgásszabadság-korlátozás kiszabását kérte a vádlottra.

A moszkvai Preobrazsenszkoje kerületi bíróság Aljohinát az egészségügyi előírások megsértésére való felbujtásban találta bűnösnek, ezért egy év mozgásszabadság-korlátozással sújtotta. Ennek értelmében Aljohina este 10 és hajnali 6 óra között nem hagyhatja el állandó lakhelyét, nem költözhet el, nem válthat munkahelyet vagy iskolát az illetékes állami szerv engedélye nélkül, nem hagyhatja el Moszkvát, és nem vehet részt tömeg- és egyéb rendezvényeken, illetve havonta kétszer meg kell jelennie a mozgásszabadság korlátozásával sújtott személyek büntetés-végrehajtásának felügyeletére szakosodott állami szervnél.

Rovatok