Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápát magánorvosa is elkíséri budapesti látogatására

2021. szeptember 11., szombat 12:06

Most is Alitalia-repülőgéppel utazik külföldi útjára Ferenc pápa, aki vasárnap reggel érkezik meg Budapestre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére. „Európa szívében tett lelki zarándoklatnak" nevezte az egyházfő látogatását a szentszéki szóvivő – adta hírül az MTI.

A mostani lesz a katolikus egyházfő második külföldi útja a koronavírus-világjárvány tavalyi kezdete óta; idén csupán három napra látogatott el Irakba a katolikus egyházfő, akit még Bagdadba indulása előtt beoltottak a vírus ellen.

A mostani, Budapestre, majd Szlovákiába vezető utazás a 2013-ban megválasztott pápa 34. külföldi útja, a tizenkettedik Európában – ismertette Matteo Bruni szentszéki szóvivő, aki a látogatást felvezető sajtótájékoztatón emlékeztetett arra is, hogy Ferenc pápa a második egyházfő, aki Budapestre és Szlovákiába utazik, elsőként II. János Pál pápa 1991 augusztusában, valamint 1996 szeptemberében járt Magyarországon.

A szóvivő a sajtótájékoztatón párhuzamot vont a mostani és a 30 évvel ezelőtti látogatás között, kiemelve, hogy a lengyel pápa akkor Częstochowa kegyhelyéről érkezett Magyarországra, Ferenc pápa pedig Budapestről megy tovább a szlovákiai Sasvár hasonló Szűz Mária-zarándokhelyére, ahonnan a történelem során a magyar pálosok kényszerültek átköltözni Częstochowába.

Az információk szerint a pápai delegáció vasárnap reggel hatkor indul, a pápát most is Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter, más bíborosok és püspökök, a pápa közeli munkatársai és segítői kísérik, közöttük személyes orvosa is.

A szentszéki tájékoztató kitért arra is, hogy az út pontos forgatókönyv és protokoll szerint zajlik: az egyházi események előkészítésében a vatikáni ceremóniamesterek vettek részt, a helyszínek biztonságát a vatikáni csendőrség emberei is előzetesen felmérték, akik civilben teljesítenek szolgálatot.

Ferenc pápa biztonságára azonban nemcsak a vatikáni csendőrök figyelnek, de Budapesten is több ezer rendőr dolgozik azon, hogy a pápa védelmét garantálja – erről még a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója számolt be.

A pápai látogatások elmaradhatatlan kelléke a pápamobil vagy bármilyen más nyitott és fehér színű jármű, mellyel az egyházfő a mise előtt vagy után a hívőket köszönti. Sajtóértesülések szerint a Hősök terén használatos pápamobil a Vatikánból kamionnal tette meg az utat Budapestig.

A szóvivő kiemelte, hogy a látogatással a pápa „a hit és az ellenállás történetére” akar emlékezni Európának azon részén, ahol hitük, vallásuk, szabadságuk védelmében püspököket, papokat, hívőket fosztottak meg szabadságuktól vagy akár életüktől.

Matteo Bruni az elsők között Mindszenty József bíborost nevezte meg, akinek Ferenc pápa 2019 februárjában elismerte hősies erényeit. Hangsúlyozta, látogatása helyszínein Ferenc pápa a zsidó közösség képviselőivel is találkozik: a látogatás idén éppen a szeptember 6-ra eső zsidó újév és a szeptember 15-i engesztelés napja, a jom kippur ünnepe közé esik.

Rovatok