Index Vakbarát Hírportál

Fordult a kocka, most több volt a rendőr mint tüntető a Capitoliumnál

2021. szeptember 19., vasárnap 13:14

Néhány száz fős tüntetést tartottak az amerikai törvényhozás épülete, a Capitolium előtt Washingtonban, ezúttal azonban fordított eseményeknek lehetett az amerikai sajtó szemtanúja január 6-hoz képest. 

Pár száz Trump-szimpatizáns tüntetett a január 6-i zendülés résztvevőivel való szolidaritásként,  azt hangoztatva, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztást ellopták Donald Trumptól. Bizonyítékot erre továbbra sem mutattak be. 

A BBC szerint a megmozduláson 400-450 ember vett részt, ebből a legfeljebb 200-an voltak tüntetők, a többiek rendőrök és a sajtó munkatársai. 

A brit műsorszóró emlékeztet, mintegy 600 zendülő ellen indítottak eljárást a Capitolium ostroma miatt, amelynek célja Joe Biden amerikai elnök választási győzelme kongresszusi ratifikálásának megakadályozása volt. Jelenleg mintegy 60 ember van még őrizetben, mások szabadlábon várják a tárgyalásukat. 

Rovatok