Index Vakbarát Hírportál

A Capitolium ostroma: halottak, csőbombák, szükségállapot

2021. január 7., csütörtök 08:25 | aznap frissítve

Elképesztő jelenetek színhelye volt szerdán az amerikai szövetségi törvényhozás épülete, a Capitolium. Donald Trump amerikai elnök hívei összecsaptak a rendőrökkel, majd betörtek az épületbe, megszakítva Joe Biden megválasztott elnök győzelmének kongresszusi ratifikációját. A helyzet stabilizálásához a Nemzeti Gárda segítsége kellett. Az összecsapásokban négy ember életét vesztette, sokan megsérültek, és több tucat zavargót letartóztattak. Hírösszefoglalónk.

Az Index tudósítását itt követheti vissza. 

A kongresszus washingtoni idő szerint szerda délután egy órakor kezdte az elektori voksok összesítésének és hitelesítésének folyamatát Mike Pence alelnök vezetésével. Az alkalomra Donald Trump több ezer támogatója érkezett a fővárosba, majd részt vettek a Fehér Ház közelében szervezett gyűlésen, amelyen az amerikai elnök is beszédet mondott.

Trump hívei előtt arról beszélt, hogy ő az elnökválasztás valódi győztese, és a szerinte elcsalt voksolás eredményeit alelnöke, Mike Pence érvényteleníteni tudja, amivel megakadályoznák Joe Biden elnökségét. 

Gyengeséggel sose fogjuk tudni visszavenni az országunkat. Erőt kell demonstrálnotok és erősnek kell lennetek

– mondta híveinek, és arra bátorította őket, hogy vonuljanak a törvényhozás elé. 

A Capitoliumhoz vonulunk, üdvözölni fogjuk bátor szenátorainkat és kongresszusi képviselőinket, másokat valószínűleg kevésbé

– fogalmazott.

Mike Pence az ülés előtt közleményben jelezte, hogy az alkotmány alapos áttanulmányozása után arra a következtetésre jutott: nem tud és nem fog eleget tenni az elnök követelésének, mert nem is áll hatalmában. 

A káosz ezután tört ki. A kongresszusi ülés legelején kifogást emeltek Arizona csatatér állam elektori szavazatai ellen, így a törvényhozás két háza, a szenátus és a képviselőház tagjai visszavonultak üléstermükbe, hogy megvitassák az óvást.

Az első hírek ekkor érkeztek arról, hogy Trump hívei áttörték a Capitolium körüli kerítést, és többen összecsaptak az épület lábánál a rendőrséggel. 

Nem sokkal később a tüntetők behatoltak az épületbe, és az üléstermek felé indultak. Az épületegyüttest lezárták, a szenátorokat és a képviselőket biztonságos helyre menekítették, míg Mike Pence alelnököt evakuálták. 

Többen sürgették, hogy Trump szólítsa fel támogatóit, mihamarabb hagyják el az épületet, de ezt csak két órával később tették meg egy videó formájában, amelyben viszont az elnök nem ítélte el kategorikusan az erőszakot, mi több, szinte dicsérő szavakkal illette a rendbontókat. 

Tudom, milyen fájdalmat éltek át. Volt egy választásunk, amelyet nagy különbséggel megnyertünk, de ellopták tőlünk

– kezdte üzenetét.

Mindemellett arra szólította fel a zavargókat, hogy menjenek haza.

Békére van szükségünk. Menjetek haza, imádunk titeket, nagyon különlegesek vagytok [...], de most menjetek haza békével.

– mondta az elnök. A videót a Facebook és a YouTube is törölte azzal az indoklással, hogy a tartalom csak hozzájárul az erőszakhoz. A előbbi később felfüggesztette az oldalát, míg a Twitter zárolta az elnök fiókját. 

A CNN szerint egyébként Donald Trumpot a tanácsadói kérték, hogy hagyja jóvá a Nemzeti Gárda behívását, és videóban szólítsa fel a zavargókat a távozásra. 

A Capitolium biztosításához kirendelték a Nemzeti Gárdát, amely a rendfenntartó szervekkel együtt fokozatosan kiszorította a zavargókat az épületből.

A szerdai zavargásoknak négy halottja van. Az összecsapásokban mellkason lőttek egy nőt, aki kórházba szállítása után belehalt sebesülésébe. Sajtójelentések szerint a nő a légierő veteránja volt. Három másik ember „orvosi sürgősségi helyzetben” vesztette életét. 

A Capitolium területén két robbanószerkezetet, egész pontosan csőbombákat is hatástalanítani kellett – erősítette meg a Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI weboldalán felhívást tettek közzé, amelyben arra kérték az embereket, hogy segítsenek azonosítani azokat, akik erőszakosan léptek fel, vagy erre buzdítottak másokat Washingtonban. A zavargókat szövetségi szintű vádakkal állíthatják bíróság elé. Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke ígéretet tett arra, hogy az igazságszolgáltatás el fogja érni azokat, akik szerdán „megszentségtelenítették” a Capitoliumot.

A CNN írása szerint a csőbombák közelében a hatóságok őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, miután egy gépjárműben lőfegyvert és legalább tíz Molotov-koktélt találtak.

A történtek hatására 15 napra szükségállapotot hirdettek ki, ennek keretében kijárási tilalom lépett életbe este hattól reggel hat óráig. A fővárosi rendőrség az NBC hírtelevízió közlése szerint már 47 hét szabályszegőt letartóztattak. A szükségállapotot a további zavargások megakadályozásának céljával rendelték el. 

A történtek miatt lemondásukat fontolgatják fehér házi tanácsadók és munkatársak. Robert O'Brien, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója és Trump kabinetjének második embere, Chris Liddell is bármikor bejelentheti távozását a CNN szerint. O'Brien helyettese, Matt Pottinger már lemondott, ahogy Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke, a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója is. 

Republikánus körökben egyre több szó esik Donald Trump elmozdításáról, amire a 25. alkotmánykiegészítés nyúlt lehetőséget. A kiegeszítés 4. cikkelye szerint a mindenkori alelnök az adminisztráció tagjainak a többségével együtt képtelennek nyilváníthatja az elnököt hivatali feladatai ellátására. Többen is sürgették Mike Pence-t, hogy éljen a lehetőséggel, még úgy is, hogy Trumpnak kevesebb mint két hét van hátra hivatali idejéből. Az Indexnek nyilatkozó amerikai elemző úgy fogalmazott: 

Csak remélhetjük, hogy országunk kibír még 13 napot ezzel a despotával.

A történteket megdöbbenéssel fogadták nemzetközi vezetők, a zavargásokat a demokrácia elleni támadásként értékelték. Boris Johnson brit kormányfő „szégyenletesnek”, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár „sokkolónak”, David Sassoli, az Európai Parlament elnöke pedig „mélységesen aggasztónak” nevezte az eseményeket. 

Banánköztársaságban viatatják így a választási eredményeket

szögezte le George W. Bush, az egyetlen élő republikánus exelnök, gyomorforgatónak és szívszorítónak nevezve a Capitolium épületének megrohamozását. Barack Obama volt demokrata elnök is elítélte a történteteket, és kiemelte benne Donald Trump felelősségét, mondván, hogy ő idézte elő azzal, hogy 

alaptalanul hazudott egy törvényes választás eredményeiről.

Bill Clinton demokrata exelnök is megszólalt az ügyben, kifejtette: szerinte az esemény mögött elmúlt négy év mérgező politikája, a félretájékoztatás, a rendszerrel szembeni bizalmatlanság, az amerikai polgárok egymás elleni uszítása áll.

Joe Biden megválasztott elnök sem hagyta szó nélkül az eseményeket. Televíziós beszédében leszögezte: a zavargók nem képviselik Amerikát, radikálisok egy kis csoportja tört be a Capitoliumba, akik „a törvénytelenségnek szentelték magukat”.

Ez már nem polgári engedetlenség, hanem a törvényes rend megsértése, káosz, már-már egy lázadás. Ennek most véget kell érnie

– mondta, hozzátéve: precedens nélküli az a támadás, amely most az amerikai demokráciát érte.

Washingtoni idő szerint este nyolc órára sikerült megtisztítani és biztosítani a Capitoliumot. Ezt követően a kongresszus tagjai visszaszivárogtak az épületbe, és néhány órával később folytatták az ülést, ahol viszonylag gyorsan és akadálymentesen folytatták az elektori szavazatok hitelesítését. 

A zavargások közben megerősítették, hogy a demokraták arattak győzelmet a georgiai szenátusi választás második fordulójában, amivel az amerikai kongresszus felsőházában a republikánusok elveszítették a többségüket. Ennek tükrében elmondható: az amerikai elnök hivatali ideje alatt a republikánusok elvesztették a Fehér Házat, a képviselőházat és immár a szenátust. Joe Biden gyakorlatilag teljes kongresszusi hátországgal kormányozhat majd.

(Borítókép: Shannon Stapleton / Reuters)

Rovatok