Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó vita után a német koalíciós matekot találgatja a sajtó

2021. szeptember 20., hétfő 14:38

Inkább kettő az egy ellen volt a felállás a kancellárjelöltek utolsó vitáján.

A nézők ismét a szociáldemokrata jelöltet találták a legmeggyőzőbbnek a német kancellárjelöltek harmadik, egyben utolsó televíziós vitáján. Olaf Scholz, az SPD és Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltje között összhang volt, míg Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének jelöltje most kevésbé volt harcias, mint az előző vitán. A német sajtó a koalíciós matekot találgatja.

Scholz nagyon meggyőző volt

A Forsa közvélemény-kutató társaság felmérése szerint az SPD politikusát 42 százalék találta meggyőzőnek. A CDU/CSU szövetség jelöltjét 27 százalék, a Zöldek jelöltjét 25 százalék. A nézők hat százaléka nem tudott dönteni. Az MTI azt írta: a három televíziós vita közös jellemzője volt, hogy társadalompolitikai ügyek (családtámogatás, lakhatás, nyugdíj, egészségügy), az adórendszer és a klímaváltozás állt a középpontban. Nemzetközi, külpolitikai ügyekről az afganisztáni helyzetet kivéve nem esett szó, így például az Európai Unió kifejezés egyik vitán sem hangzott el.

Az Euractiv beszámolójában azt emelte ki, hogy Scholz és Baerbock több kérdésben is egy oldalra állt a konzervatív Laschettel szemben. A két jelölt közötti harmónia azt is mutathatja, hogy elsősorban egymást preferálnák, ha koalíciós tárgyalásokra kerül sor.

A felmérések szerint a két pártnak együtt nem lenne többsége, sőt jelen állás szerint semmilyen kétpárti koalíció nem tudna felállni. Az SPD-nek és a Zöldeknek szüksége lenne még például a Baloldalra vagy a liberális FDP-re.

Más formációk is elképzelhetők viszont, például a CDU/CSU az FDP-vel és a Zöldekkel vagy szintén a kereszténydemokraták az FDP-vel és az SPD-vel.

Az Euractiv arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniós politika megint kiszorult a vitából. Az európai és más aktuális külpolitikai témák hiányát az előző tévévita esetében is kifogásolta több médium.

A Politico felidézte, hogy Laschet az elmúlt hetekben azzal igyekezett lefaragni a hátrányából, hogy azzal riogatott, Scholz a szélsőségesnek tartott Baloldalt, „a keletnémet kommunisták politikai utódait” is bevenné a kormányba.

A lap szerint a kereszténydemokrata jelölt figyelmeztetései nem hozták meg a várt eredményt, a Politico felmérésösszegzése szerint ugyanis az SPD továbbra is 26, a CDU/CSU pedig 21 százalékon áll.

A Zöldek támogatottsága 16 százalék, az FDP-é 11, a Baloldalé pedig hat. A Politico hozzátette, hogy az AfD 11 százalékon áll, de a jobboldali párt eredménye a „koalíciós matek” szempontjából irreleváns, mert velük mindenki kizárta az együttműködést.

Ami az összefogási lehetőségeket illeti, a Politico szerint a baloldali pártok nem könnyen értenének szót az FDP-vel, Christian Lindner pártelnök ugyanis a hétvégén is megismételte, hogy nem fogadna el adóemelést vagy a költségvetésre vonatkozó szabályok megsértését, ezenkívül a Zöldek sok követelésével szemben is igen szkeptikus.

Scholz és Baerbock összhangját emelte ki hétfő reggeli hírlevelében a német Tagesspiegel is. A Süddeutsche Zeitung szerint Laschet ezúttal kevésbé volt harcias, nem kereste a nyílt konfrontációt Scholzcal, inkább több érzelmet próbált belevinni a szereplésébe. Főleg a szociális témák, mint a munkanélküli-segély és az egyenlőtlenségek témájában igyekezett az emberi vonatkozásokat hangsúlyozni, a konkrét megoldásokat illetően azonban homályosan fogalmazott.

(Borítókép: Olaf Scholz, Annalena Baerbock és Armin Laschet Berlinben 2021. szeptember 19-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok