A szex kérdése szerves része az űrkutatásnak, noha továbbra is tabuként kezelik. Kivitelezhető-e egyáltalán a súlytalanság állapotában? Volt már rá példa? A mikrogravitáció csökkenti a libidót és fárasztóvá teszi a szexet, de a tudósok szerint az űrben is művelhetik az emberek, ha úgy csinálják, mint a delfinek.
A német Matthias Maurer űrhajós – aki októberben indul hat hónapos küldetésére – könnyedén válaszol szinte minden kérdésre. Egy téma azonban még őt is kizökkentette egy pillanatra: a nemi vágy az űrben.
„Erről még nem beszéltünk, elvégre az űrhajó professzionális környezet” – válaszolta a Deutsche Welle kérdésére, miszerint az űrhajósok kicserélik-e egymással a szexuális vágyak kielégítésével kapcsolatos tapasztalataikat.
A kereskedelmi célú űrrepülések jóvoltából több ember lép a kozmoszba, mint bármikor korábban. Csupán az elmúlt napokban a SpaceX négy turistát indított el Föld körüli pályára. Tíz év múlva az első űrhajós legénység valószínűleg egy több évig tartó Mars-misszióra indul.
A szexualitás az emberi természet velejárója, és elkerülhetetlenül szerepet játszik a világűri küldetésekben. Miközben azonban az űrtudomány öles léptekkel fejlődik, az űrbéli szexről alkotott elképzeléseink igencsak alapszintűek.
Az amerikai NASA mindenesetre váltig tagadja, hogy sor került volna szexre az űrben, és az amerikai űrhajósok köztudottan kerülik a témát. Az űrszexszel kapcsolatos néhány kísérletet állatokon, nem embereken végezték.
Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy az emberek az űrben (is) közösültek. Legalábbis két alkalommal kaptak erre esélyt.
Szvetlana Szavickaja szovjet űrhajósnő volt – Valentyina Tyereskova után – a második nő a világűrben. 1982-ben nyolc napra csatlakozott a Szojuz T–7 űrmisszióhoz. Két férfi kollégája már a fedélzeten volt, amikor megérkezett, így ez volt az első koedukált űrmisszió.
Ezt a repülést szexuális együttlétre tervezték, állítja Oleg Gazenkóra, a csapat orvosára hivatkozva Ulrich Walter német űrhajós a Pokoli utazás az időn és a téren át (Höllenritt durch Raum und Zeit) című könyvében.
Tíz évvel később, 1992-ben a NASA Endeavour űrsiklója egy házaspárral a fedélzetén rajtolt. Mark Lee és Jan Davis – mindketten űrhajósok – felkészülésük során ismerkedtek meg. Egy évvel a felszállás előtt titokban összeházasodtak.
Közös űrrepülésük gyakorlatilag a nászútjuk volt.
„Sokkal többet kell tudnunk a szexualitásról az űrben, ha komolyan gondoljuk a hosszú távú repülést. A szexualitás nagy valószínűséggel ezeknek az űrutazásoknak a része lesz” – véli Paul Root Wolpe, aki 15 évig volt az amerikai űrhivatal vezető bioetikusa.
Feltételezhető tehát, hogy a szex az űrben reális. De miben különbözik a földi szeretkezéstől? A kevés, nyilvánosan elérhető információ arra utal, hogy az űrben csökken a libidó, legalábbis kezdetben.
A mikrogravitáció, vagyis a súlytalanság ugyanis hormonális változásokat okoz, köztük csökkenti az ösztrogénszintet. Az alacsony ösztrogénszint mérsékli a szexuális vágyat.
A hormonok űrbéli viselkedésével kapcsolatos ismeretek zöme a férfiakon végzett vizsgálatokból származik. Az űrhajósok között ugyanis csak minden kilencedik nő. Az a viszonylag kevés nő, aki már járt az űrben, a menstruáció elkerülése érdekében fogamzásgátlót szedett előtte. Ez megnehezíti a mesterséges hormonális, illetve az űrrepülés okozta változások megkülönböztetését.
A kozmikus nemi vágy másik befolyásoló tényezője az űrhajósok belső órájának módosulása.
Amikor bolygónk körül keringenek, kilencvenpercenként megváltozik a cirkadián, vagyis az élettani napszakuk ritmusa. Ez befolyásolja a nemi hormonokat és vélhetően a libidót is
– hangoztatta Saralyn Mark, a NASA korábbi egészségügyi tanácsadója.
A tudomány egybevág Walter űrhajós helyszíni tapasztalataival. Könyvében azt írta, hogy rövid, tíznapos űrbéli tartózkodása alatt nem volt libidója. Ugyanakkor hozzátette, hogy az űrhajósok nemi vágya néhány hét elteltével helyreáll.
A nemi vágyról még mindig homályosak az ismeretek. Sokkal világosabb kép alakult ki arról, vajon az emberek képesek-e fizikailag felizgulni az űrben.
A mikrogravitáció hatására a véráram megfordul, és felfelé tódul a fej és a mellkas felé, ahelyett hogy a test alsó részében keringene. Az internet bővelkedik a találgatásokban arról, hogy ez meghiúsítja-e az erekciót.
A NASA tanácsadója szerint azonban a mikrogravitációnak erre nincs ráhatása. Ezzel egyetért Root Wolpe is: „Nincs ok, amiért ez biológiailag lehetetlen lenne.”
Ron Garan amerikai űrhajósnak, aki kétszer járt az űrben, feltették ugyanezt a kérdést: lehetséges-e az erekció a kozmoszban?
„Semmi olyanról nem tudok, hogy ami a Földön történik az emberi testtel, ne történhetne meg az űrben” – válaszolta.
A nők is izgalmi állapotba kerülhetnek az űrben, de a nedvesedés fizikailag egészen más érzés, mint a Földön. A súlytalanságban a folyadékok a szabad áramlás helyett a származási ponton gyűlnek össze, egyszóval pacát képeznek a kiválasztódás helyén.
A biológiai alapok tisztázása után egy dolog biztos: az űrvécézés körülményesebb, a szeretkezés az űrben sokkal kimerítőbb, mint a Földön.
A súlytalanságban Newton harmadik törvénye érvényesül. Ez kimondja, hogy minden hatásnak van ellenhatása. Igazi kihívássá teszi a testek egymásnak feszülését.
„Halvány elképzelésünk sincs, hogy a gravitáció mennyire segíti a közösülést – mondta Wolpe. – A szex nyomóerővel jár. Az űrben, ellenállás nélkül, csak ellökik a partnert.”
Az űrhajósok átvehetnék a delfinek által az óceánban alkalmazott módszert, ahol egy harmadik elem, maga a víz tartja össze a párt, és megakadályozza a sodródásukat – javasolta Ulrich Walter kozmonauta az egyik német közszolgálati tévén.
A delfinszex valahogy így néz ki:
„Az űrállomás falainak borítását tépőzárral rögzítik. Az egyik partnert például tépőzárral lehetne a falhoz rögzíteni” – javasolja Paul Root Wolpe
„Kreatívnak kell lenni ebben a térben” – mondta a NASA volt bioetikusa.
(Borítókép: Â CORBIS / Corbis / Getty Images)