Index Vakbarát Hírportál

Itthon akarja az apa eltemetni a kisfiát, akivel az anyja végezhetett Olaszországban

2021. október 3., vasárnap 17:43

Zavarodottan viselkedett, és ellentmondásos történeteket adott elő a 44 éves magyar nő, amikor halott 2 éves fiával besétált egy helyi Lidl szupermarketbe, hogy segítséget kérjen.

Olasz lapok már arról írnak, hogy bizonyítékok kerültek elő, amelyek egyértelműsítik, hogy a nő végzett a saját kisfiával. A rendőrök átfésülték a Lidl szupermarket környékét, ahol rátaláltak az elhagyott babakocsira, pelenkára leltek, és megtalálták a gyermek ingét, amelyen elöl véres vágásnyom volt.

La Repubblica szerint a láthatóan zavarodott nőt akkor fogták el, amikor pénteken Città della Pievében bement a Lidl helyi szupermarketjébe, és segítséget kérve a futószalagra tette a kétéves kisfiú holttestét. Olasz sajtóértesülések szerint a 44 éves nő tagadta, hogy bármi köze lenne a kisfiú meggyilkolásához, azonban a táskájában egy kést találtak.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, egy Sienában élő magyar anya meggyilkolta gyermekét, a holttestéről pedig videót küldött a Budapesten élő apának. Az Olaszországban tartózkodó magyar asszony kétéves kisfiát előzőleg az apának ítélte a bíróság.Az ügyben az olasz rendőrség emberelölés miatt folytat eljárást.

A nő korábban, évekkel ezelőtt – még Magyarországon – a felnőttfilmeket forgató Kovi filmjeiben szerepelt. Kovács István annak idején semmi különöset nem látott rajta, rendesen elvégezte a munkáját, majd amikor a kamerákat kikapcsolták, felöltözött, és hazament – emlékezett vissza a nőre az egykori pornóproducer. Hozzátette: megdöbbent a történtek hallatán. Két éve megkereste a nő, hogy tud-e munkát adni neki, de nem tudott segíteni.

A Blikknek megszólalt a meghalt kisfiú édesapja. A férfi azóta rosszul van, ha meglát egy kisgyereket az utcán.

Az ellenségemnek nem kívánom, amin most keresztülmegyek

– mondta a férfi, aki arról is beszélt, hogy Magyarországon akarja eltemetni a fiát.

Rovatok