Index Vakbarát Hírportál

Újra szabadon járhatóak a Koszovó és Szerbia közötti határátkelők

2021. október 3., vasárnap 06:54 | aznap frissítve

Újranyitották szombaton a rendszámtábla-vita miatt Koszovó és Szerbia között korábban lezárt határátkelőket. Az átkelés napok óta blokkoló teherautókat és személygépkocsikat elvitték, a jarinjei határátkelőnél a forgalom lassanként helyreállt – adta hírül az MTI.

Az Index korábban beszámolt róla, hogy mindkét ország fegyveres erőkkel igyekezett a saját akaratát előremozdítani, ám összecsapások nem voltak, de míg a szerbek katonákkal, addig a koszovóiak a különleges rendőri erőkkel demonstráltak a két ország közötti határátkelőinél. 

A konfliktust tovább fokozta, hogy a koszovói belügyminisztérium két irodáját megtámadták a koszovói–szerb határon a helyi szerbek, így fejezve ki elégedetlenségüket, hogy a pristinai kormány döntése értelmében hétfő (szeptember 27.) óta a szerb rendszámtáblával rendelkezőknek az országba lépéskor ideiglenes koszovói táblára kellett váltaniuk.

Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) csütörtökön (szeptember 30.) jelentette be, hogy Pristina és Belgrád főtárgyalója megegyezésre jutott a Koszovó északi részén a rendszámtáblák leszerelése miatt kialakult feszültség feloldásának módjáról, és megállapodtak egy olyan fenntartható megoldás kialakításáról, amely lehetővé teszi a szabad mozgást.

Az új megállapodásban leszögezték, hogy 

mindkét ország szombat 16 óráig kölcsönösen visszahívják a közös határra küldött fegyveres erőit és felszámolják az útlezárásokat.

Ezzel egy idejüleg pedig a KFOR békefenntartó misszió veszi át az ellenőrzést a határátkelőknél és nagyjából két hétig a biztonságos környezet védelme és a mozgás szabadsága biztosítására a helyszínen marad. Arról is döntöttek a felek, hogy a rendszámtáblák ügyében, hogy az állami jelképeket matricák fogják takarni.

Rovatok