Index Vakbarát Hírportál

Nem engednek a klímavédelemből a német Zöldek

2021. október 7., csütörtök 17:48

A klímavédelem és a minimálbér is konfliktusos kérdésnek ígérkezik a német szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok koalíciós tárgyalásain.

Folytatódtak a koalíciós tárgyalások Németországban, ahol szeptember 26-án tartottak a szociáldemokraták (SPD) győzelmével záruló parlamenti választásokat.

Robert Habeck, a Zöldek társelnöke csütörtök reggel a ZDF reggeli műsorában azt mondta, pártja számára az SPD-vel és a liberális, piacpárti FDP-vel folytatott tárgyalásokon a klímavédelem jelenti a „vörös vonalat”. Úgy fogalmazott, ha a következő német kormány nem lép érdemben előre a klímavédelemben, akkor elmulasztja végrehajtani a történelmi feladatát, ebben pedig a Zöldek nem akarnak részt venni.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung híradása szerint a három párt – akik színük alapján a vörös-sárga-zöld, azaz jelzőlámpa koalíció potenciális tagjai – hat órát szántak a csütörtöki tárgyalásokra.

A lap úgy tudja, egyelőre a fő cél kiépíteni a bizalmat és közös alapot találni. A Zöldek számára kulcskérdés a klíma, az FDP-nek pedig a gazdasági és adópolitika. Vitás kérdésnek ígérkezik a minimálbér emelése: az SPD mindenképpen ragaszkodik hozzá, a Zöldeknek rugalmasak ezen a téren, az FDP viszont ellenzi a gazdaság túlzott szabályozását.

Angela Merkel német kancellár egyébként mindeközben Rómában tárgyalt és újságírói kérdésre azt mondta, gyorsabb koalíciós tárgyalásokra számít, mint a 2017-es választások után, amikor csak a következő év márciusára állt fel a nagykoalíciós kormány.

A napokban beszámoltunk arról, hogy a Zöldek a kereszténydemokratákkal is intenzív tárgyalást folytattak: a klímáról igen, a migrációról viszont nem értenek egyet.

Rovatok