Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatják Putyin komáját

2021. október 11., hétfő 18:08

Az ukrán nyomozó hatóság a főügyészséggel egyeztetve kezdeményezte Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki politikus és üzletember letartóztatását − adta hírül az MTI. A hazaárulással és a terrorizmus támogatásával vádolt Viktor Medvedcsuknak, az Ellenzéki Platform − Az életért párt egyik vezetőjének és parlamenti képviselőjének délben a nyomozó hatóság átadta a letartóztatás kezdeményezéséről szóló indítványt.

Renat Kuzmin, az ellenzéki politikus képviselőtársa közösségi oldalán azt írta: a letartóztatástól csak egymilliárd hrivnyás (11,5 milliárd forint) óvadék befizetése esetében lehet eltekinteni − jelentette az Unian hírügynökség.

A képviselő bejegyzésében emlékeztetett, hogy az ellenzéki politikus jelenleg házi őrizetben van, amit nem sértett meg, a bíróságnak pedig nem áll jogában súlyosbítani a korábban meghozott óvintézkedést. 

Az óvadék összege egymilliárd hrivnyában van megállapítva. Milliárd! Igazából miért csak milliárd, miért nem egy trillió, vagy egy kvintillió?

− fakadt ki a politikus, hozzátéve, hogy Medvedcsuk képtelen ekkora óvadékot letenni, hiszen a nemzetbiztonsági és védelmi tanács korábban ellene foganatosított szankciói miatt nem áll módjában átutalni az összeget.

Október 8-án a Vlagymir Putyin orosz elnök komájaként emlegetett Medvedcsukot hazaárulás és terrorizmus támogatása címén újabb bűncselekmények elkövetésével vádolják: a nyomozó hatóság gyanúja szerint 2014−2015 folyamán a szakadár Donyec-medencében törvénytelen szénvásárlási ügyletekben vett részt. Medvedcsukot idén májusban helyezte házi őrizetbe egy kijevi bíróság, amely emellett nyomjelző lábperec viselésére is kötelezte.

Rovatok