Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel sosem támogatta Ukrajna felvételét az EU-ba

2021. október 14., csütörtök 18:43

A leköszönő német kancellár, Angela Merkel semmiképp nem akart konfliktusba keveredni Moszkvával, ezért következetesen az ellen dolgozott, hogy Ukrajna ne kerüljön közelebb sem a NATO-, sem pedig az EU-tagsághoz − idézi Christoph Heusgent, a német kancellária külügyi és biztonságpolitikai helyettes titkárát lengyel és orosz forrásokra hivatkozva a Kárpáthír.

A titkár állítása szerint a német kormány tisztában volt vele, hogy Oroszország soha nem fogja támogatni Ukrajna Nyugathoz való közeledését. Angela Merkel is folyton olyan hangnemet ütött meg, amivel Moszkva kedvében járt − állítja Christoph Heusgen.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, korábban Dmitro Kuleba, ukrán külügyminiszter az EU-csatlakozással kapcsolatban elmondta, hogy az országnak reálisan fel kell mérni az integráció lehetőségeit. Ugyanakkor megjegyezte: 

Az Európai Unió nehéz időket él, és Brüsszel már nem a régi. A megváltozott körülmények alapján Ukrajnának valóban mérlegelnie kell az uniós csatlakozás lehetőségeit.

A külügyminiszter szerint már több balti államnak is megígérték a tagságot, de egyelőre nem történik előrehaladás az ügyben. Hangsúlyozta: Ukrajna folyamatosan tárgyal az Európai Unióval a kérdésben.

Rovatok