Index Vakbarát Hírportál

Szendvicsbe csomagolt atomtitkok kriptovalutáért cserébe

2021. október 15., péntek 13:08

A támadó amerikai atom-tengeralattjárók meghajtásának féltve őrzött részleteit adták át filmbe illő módszerekkel – szendvicsbe, rágóba csomagolva – egy ügynöknek kriptovalutáért cserébe. De lebuktak: a vásárló az FBI fedett tisztje volt.

Öt percig tartott Jonathan Toebbe első törvényszéki tárgyalása a nyugat-virginiai Martinsburgben, ahol vallomást sem kellett tennie. A bíró csak annyit állapított meg, hogy a vádlott kirendelt védőre jogosult, majd két előzetes meghallgatást rendelt el péntekre és jövő szerdára.

A katonai mérnökként szolgáló férfit és feleségét, Dianát katonai titkok kiszivárogtatásával – magyarán kémkedéssel gyanúsítják.

Ha a gyanú beigazolódik, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel sújthatják őket. Toebbe a tárgyaláson a rabok szokásos viseletében, narancssárga kezeslábasban jelent meg. Karját és bokáját bilincsbe fogták. Az egykori tengerésztisztnek rövidre nyírt katonai frizurája van, és tiszta, rendíthetetlen hangon válaszolt a bírónak.

Rövid, őszülő hajú, kék arcmaszkot viselő feleségét is megbilincselték. Férjéhez hasonlóan szintén narancssárga kezeslábasban hallgatta a bírót. Néhány perccel azután hozták be, hogy férje elhagyta a tárgyalótermet, ahol még csak futólag sem láthatták egymást – tudósított a helyszínről a New York Times.

Former U.S. Navy engineer Jonathan Toebbe and his wife Diana faced a federal judge for the first time, over charges they attempted to sell secrets about nuclear submarines to a foreign power in exchange for cryptocurrency https://t.co/6Rm8JlFh92 pic.twitter.com/rrlNZI84vc

— Reuters (@Reuters) October 13, 2021

Robert W. Trumble bíró vele is közölte, hogy a következő, pénteki meghallgatás előtt lehetősége lesz ügyvéddel beszélni.

A martinsburgi előzetes tárgyalást az amerikai igazságügyi minisztérium jelentette be, amely ezzel egyidejűleg az ügy előzményeit részletesen is ismertette.

Hadititok kriptovalutáért

„A marylandi Annapolisban élő Jonathan és Diana Toebbe-et a nyugat-virginiai Jefferson megyében tartóztatta le az FBI és a haditengerészeti bűnügyi nyomozószolgálata, az NCIS október 9-én, szombaton. A 42 éves Jonathan Toebbe felesége, a 45 éves Diana segítségével csaknem egy éven keresztül nukleáris meghajtású hadihajók tervezésével kapcsolatos, korlátozott adatokként számontartott információkat adott el egy olyan személynek, akiről azt hitte, hogy egy külföldi hatalom képviselője. Valójában ez a személy az FBI beépített ügynöke volt. A házaspár ellen az atomenergiáról szóló törvény megsértése miatt büntetőeljárás indult” – áll a minisztérium közleményében.

A vádirat egy olyan összeesküvést leplezett le, amelynek célja az atom-tengeralattjáróink tervezésével kapcsolatos információk továbbítása volt egy idegen országnak

– közölte a főállamügyész. „Az FBI, az Igazságügyi Minisztérium ügyészei, a Haditengerészeti Bűnügyi Nyomozószolgálat és az Energiaügyi Minisztérium munkája döntő szerepet játszott az összeesküvés meghiúsításában és az elkövetők bíróság elé állításában” – tette hozzá Merrick B. Garland.

A nyomozás összefoglalója szerint Jonathan Toebbe 2020. április 1-jén egy külföldi kormánynak szánt egy csomagot, amely a titkos adatok egy mintáját tartalmazta, valamint utasításokat a titkos adatok megvásárlásáról. Ezt követően Toebbe titkosított e-mailben levelezni kezdett valakivel, akiről azt hitte, hogy a külföldi kormány képviselője, aki valójában beépített FBI-ügynök volt.

Ez a fedett ügynök 2021. június 8-án jóhiszeműsége jeleként tízezer dollárnyi kriptovalutát utalt a tisztnek. Két héttel később a házaspár egy nyugat-virginiai helyszínre utazott, ahol Diana Toebbe őrszemként felügyelte a térséget, férje pedig egy memóriakártyát rejtett el egy fél mogyoróvajas szendvicsben az előre megbeszélt átadási ponton. A beépített ügynök a memóriakártya kézhezvétele után további, húszezer dollárnyi kriptovalutát utalt, cserébe pedig megkapta a kártya dekódoló kulcsát. Az adathordozó átvizsgálása során kiderült, hogy tengeralattjáró atomreaktoraival kapcsolatos titkosított információkat tartalmaz.

Augusztusban Toebbe rágógumiba rejtette a következő SD-kártyát, amiért már hetvenezer dollárnyi kriptopénzt kapott. Ez is az atom-tengeralattjárók reaktorainak titkosított adatait tartalmazta. Ezek után tartóztatta le az FBI a házaspárt.

Hogy melyik országnak szánták a katonai titkokat, egyelőre nem derült ki.

A Toebbe házaspár vélhetően nem ellenségnek kémkedett

A bírósági iratokban szereplő részletek alapján egyes szakértők úgy vélik, hogy a házaspár egy baráti, nem pedig ellenségnek vagy vetélytársnak nevezhető országnak ajánlotta fel szolgáltatásait, noha a legnagyobb riválisok – Oroszország és Kína – már régóta kíváncsiak az amerikai tengeralattjárók meghajtásának részleteire.

A fedett ügynöknek átadott információk alapján valószínűsítik, hogy Toebbe a Virginia-osztályú támadó tengeralattjárók nukleáris meghajtási rendszerének részleteit szivárogtatta ki. Ez a technológia áll az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által Ausztráliával nemrégiben kötött megállapodásnak, az AUKUS-nak a középpontjában.

Toebbe-ék kémkedési pere nagy visszhangot váltott ki a marylandi Annapolisban, ahol a házaspár két iskoláskorú gyermekével élt, és abban a magániskolában is persze, ahol Diana Toebbe dolgozott.

Jonathan Toebbe barátai nehezen tudták összeegyeztetni az általuk ismert odaadó apát és figyelmes tudóst azzal a képpel, amelyet a bírósági iratok egy hanyag és amatőr kémről mutatnak.

Felesége tanárnőként dolgozott. A diákok és a végzősök elkötelezett hívei voltak, csodálták heves feminizmusát és haladó szemléletét.

A vádlottakat ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségük be nem igazolódik – emlékeztetett az ő ügyükben is az igazságügyi minisztérium.

(Borítókép: Az USS Virginia Fast Attack tengeralattjáró Floridában 2021. október 1-jén. Fotó: Paul Hennessy / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok