Index Vakbarát Hírportál

Nagy-Britanniában már a karácsonyi ajándékok is fogyatkoznak

2021. október 16., szombat 21:19

A jelek szerint még mindig súlyos az a logisztikai válság, amely már hetek óta tart az Egyesült Királyságban. A The Sun most azt írta, hogy

több játékboltban már elfogytak a karácsonyi ajándékok,

és néhány termékből ebben az évben már nem is fog érkezni utánpótlás. A beszámolók szerint a szülők hívogatják a játékboltokat, hogy megpróbálják beszerezni a gyermekeiknek szánt ajándékokat. 

Már voltak emberek, akik sírva telefonáltak amiatt, hogy szerettek volna venni egy babaházat, de sehol sem sikerült nekik

– mondta az egyik játéküzlet tulajdonosa.   

Korábban a szakértők úgy becsülték, hogy körülbelül 100 ezer kamionsofőr hiányzik az Egyesült Királyságból a koronavírus-járvány, valamint a brexit hatásai miatt. A brit kormány próbálkozott enyhíteni ezt a létszámhiányt, de a jelek szerint még mindig nincs elég munkaerő az országban. Viszont az üzemanyaghiányt, amely heteken át fennállt, már többé-kevésbé sikerült megszüntetniük – igaz, a jelentős kereslet miatt még mindig az egekben van az üzemanyag ára.

Valamelyest csökkent a boltokban tapasztalható élelmiszerhiány is, de a karácsonyi vacsorára szánt pulykából még mindig nincs elég a beszámolók szerint. 

Rovatok