Index Vakbarát Hírportál

Julian Assange megházasodna a börtönben, de nem engedik

2021. november 7., vasárnap 20:28

A WikiLeaks alapítója azt állítja: a brit kormányzat szándékosan akadályozza abban, hogy összekösse életét párjával, Stella Morissal.

Assange-ot jelenleg a Belmarsh börtönben tartják fogva, miután az év elején megtagadták a kiadatását az Egyesült Államoknak.

A WikiLeaks-alapító most azt mondta: jogi lépésekre készül Dominic Raab igazságügyi miniszter, valamint a börtön igazgatója ellen, ugyanis az ő, a párja, valamint a két közös gyermekük jogait is korlátozzák azáltal, hogy nem engedik megházasodni. 

A pár szerint több alkalommal is kérvényt nyújtottak be azért, hogy sor kerülhessen a ceremóniára a börtönben, de ezekre még csak választ sem kaptak. Stella Moris az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy szerinte az Egyesült Államok állhat ennek is a hátterében (az amerikaiakat nemrég azzal is megvádolták, hogy meg akarják ölni Assange-ot).

Azokat az elfogásról, gyilkosságról szóló terveket nem hajtották végre, de más ellenséges lépéseket igen, ez is ezek közé tartozik. Az egész egy nagy konspiráció része Julian ellen, ami mindenre befolyással van, amit tenni akarunk

– mondta Stella Moris, aki szerint az esküvő „egy pillanatnyi boldogság és normalitás” lehetne Julian Assange számára a „az őrült körülmények” közepette.

Az Egyesült Államok Assange kiadatása ügyében fellebbezett, de októberben egy bíróság fenntartotta a döntést, miszerint a WikiLeaks-alapítót nem lehet kiadni az Egyesült Államoknak.

(Via The Guardian)

Rovatok