Index Vakbarát Hírportál

Gyanúsan megrendezett videók jelentek meg a kínai teniszezőről

2021. november 21., vasárnap 07:57

Egy nappal azután, hogy vélhetően otthonában készült, sokak szerint szimbolikus értékkel bíró képek jelentek meg Peng Suaj kínai teniszcsillagról, most videófelvételek láttak napvilágot. Csakhogy nem a sportolónő saját fiókjából származnak a felvételek, hanem a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartott Global Times munkatársai osztották meg a nem mellékesen Kínában betiltott Twitteren. 

Nyugati sajtóforrások szerint a publikálásnak az a célja, hogy csillapítsa a kedélyeket Peng állapota és tartózkodása miatt. De már önmagában gyanús, hogy a teniszező egy szót sem szól a felvételeken, ahogy azt be lehet tanulni, mosolyog és tapsol. 

Több felvétel is napvilágot látott az állami sajtó munkatársai által. Ezeken Peng állítólag egy ifjúsági teniszkupa megnyitásán vesz részt, röplabda méretű taniszlabdákat lát el autogrammal, hogy népszerűsítse a sportot a kínai gyerekeknek. 

Egy másik felvételen pedig egy étterembe sétál be, amit megtolt a Global Times főszerkesztője még egy felvétellel, melyen Peng edzője szavait issza a vacsoraasztalnál. Azon kívül, hogy az egész jelenet erőltetettnek tűnik, az edző mintha elszólná magát: azt mondja, hogy holnap 20. lesz, mire egy nő kijavítja, hogy nem, 21-e lesz. Eközben a főszerkesztő a Twitter-posztban azt állítja, hogy a videó szombaton készült, azaz 20-án. 

Csakhogy a videók éppen az ellenkezőjét váltják ki a kívánt hatásnak, újabb kérdéseket vetnek fel. Ki rögzítette a videókat? Miért hangsúlyozza a pártlap főszerkesztője a posztban, hogy a videó nyilvánvalóan szombaton készült? És miért olyan a videók hangulata, hogy akár Észak-Koreában is rögzíthették volna őket? 

Az sem mellékes, hogy ha az éttermbe történő belépésről készült videót alaposan szemügyre vesszük, látható, hogy a bejárati ajtón lévő táblán kisatírozták a dátumot. 

A teniszkupán készült videófelvételeket a lap riporterének tulajdonítják amúgy.

Peng felbukkanása a női profi teniszezőket képviselő szervezetet (WTA) sem győzték meg a sportolónő jólétéről. A szervezet vezetője, Steve Simon ki is hangsúlyozta, hogy bár jó látni Penget, továbbra sem világos, hogy szabadon mozoghat és cselekedhet, és senki sem zsarolja vagy kényszeríti. 

A teniszcsillag november elején került a kínai hatóságok célkeresztjébe. A 35 éves sportoló a kínai közösségi médiában közzétett egy hosszas esszét, melyben nemi erőszakkal vádolta meg Csang Gao-li volt miniszterelnök-helyettest, lényegében útnak indítva a #metoo mozgalmat a patriarchális Kínában. A bejegyzést a cenzorok szinte azonnal törölték, Peng pedig eltűnt a nyilvánosság elől. Később azzal adtak róla életjelet, hogy ugyancsak a Twitteren kiposztoltak egy emailről lőtt képernyőképet, amit Pengnek tulajdonítottak. Ebben, a WTA-nak címzett levélben az állítólagos Peng kijelenti: vádjai mégsem valósak, otthon pihen és minden a legnagyobb rendben van. 

(guardian/twitter)

Rovatok