Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel férje szerint részben lusták a német oltatlanok

2021. november 23., kedd 20:05 | aznap frissítve

Joachim Sauer ritkán nyilatkozik, de most kendőzetlenül megmondta a véleményét, keményen bírálta az oltáselleneseket.

Az olasz La Repubblica napilapnak nyilatkozva megdöbbentőnek nevezte hétfőn Joachim Sauer, Angela Merkel német kancellár férje, hogy a németeknek csak 68 százaléka vette fel a koronavírus elleni oltást – derült ki a Politico szemléjéből.

Sauer szerint ez részben a németek lustaságával magyarázható, de az oltatlanok másik részét személyes meggyőződés vezeti, egyfajta ideológiai reakció arra, amit ők „vakcinadiktatúrának” tartanak.

Mint mondta, ez a tendencia végzettség tekintetében minden szinten megjelenik, akadémikusok, tudósok is vannak az oltást megtagadók közt. Sauer megjegyezte: hasonló átoltottsági arány van az Egyesült Államokban is, de esetükben ez magyarázható azzal, hogy egyes államokban a kormányzók kampányoltak az oltás ellen.

Ami a németnél magasabb, 73 százalékos olasz átoltottsági arányt illeti, Sauer szerint ebben közrejátszhat az is, „hogyan kezdődött az egész”.

Nagyon erős képekre emlékszem, ahogy katonai járművek szállították a koporsókat

– idézte fel az első hullámban különösen súlyos lombardiai helyzetet.

Az Insa közvélemény-kutató intézet napokban megjelent felmérése szerint a németek többsége támogatja a kötelező oltást.

(Borítókép: Joachim Sauer 2021. július 25-én. Fotó: Stefanie Loos / AFP)

Rovatok