Index Vakbarát Hírportál

Hivatalba lépett az új cseh miniszterelnök

2021. november 28., vasárnap 12:48

Miloš Zeman cseh államfő vasárnap kormányfővé nevezte ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Petr Fiala azonnal letette az alkotmány által előírt hivatalos esküt – számolt be az MTI.

A kinevezés nem a megszokott módon történt, ugyanis a koronavírusos államfő köré egy üvegfalat húztak fel; ezen keresztül tudtak beszélni Fialával. 

Ezen felül minden résztvevő FFP3-as maszkot viselt. Az 57 éves jobboldali politikus kormányfői kinevezését így az érvényes járványügyi és higiéniai szabályok betartása mellett tartották meg a közép-csehországi Lányban.

Miloš Zeman koronavírustesztje csütörtökön lett pozitív, ami miatt kéthetes karanténba kellett vonulnia. Szombat délután kiengedték a prágai Központi Katonai Kórházból, ahová csütörtökön este szállították be a pozitív teszt miatt. Zemant ezt megelőzően, október 10-től kezdve kezelték kórházban, de hogy pontosan milyen betegség miatt, azt azóta sem közölték hivatalosan (sajtóértesülések szerint májzsugorodásról lehetett szó)

Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármas koalíció nyerte, amely a harmadik helyen végzett PirSTAN-koalícióval alakít kormányt Petr Fiala vezetésével. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, és Fiala ismertette Zemannal a tervezett kormánya miniszterjelöltjeinek személyét.

Rovatok