Index Vakbarát Hírportál

Az oltatlanok számára bezár Németország

2021. december 2., csütörtök 16:05

Februártól kötelező lehet a koronavírus elleni oltás Németországban – jelentette be Angela Merkel.

A távozó kancellár és utódja, Olaf Scholz a német tartományok vezetőivel tartott találkozót, és megegyeztek néhány új járványügyi lépésben. A német sajtó „az oltatlanok bezárásaként” emelgeti a rendelkezéseket.

Angela Merkel bejelentette, hogy újabb korlátozásokat vezetnek be a karácsonyi ünnepek idejére, amelyek elsősorban – de nem kizárólag – az oltatlanokat fogják érinteni.

Korábban egyébként már több német tartományban is szigorú korlátozásokat vezettek be az oltatlanokkal szemben.

A mostani döntések részben ezeket másolják országos szinten, de ezek csak egyfajta minimumot jelentenek, a tartományok akár szigorúbb előírásokat is bevezethetnek saját hatáskörükben. 

Kötelező oltás jöhet 

Angela Merkel a fentiek mellett azt is közölte, hogy konkrét lépéseket is tesznek annak érdekében, hogy kötelező legyen az oltás Németországban. Elmondta, hogy felkérik a Német Etikai Tanácsot (Deutscher Ethikrat) arra, hogy év végéig dolgozzon ki egy állásfoglalást, amelynek alapján meg lehet vitatni és el lehet dönteni az ügyet a szövetségi parlamentben (Bundestag). A kötelezettséget szerinte februártól vezethetnék be. 

Ha a Bundestag helyében lennék, megszavaznám

– mondta a kancellár, hozzátéve: nagyon súlyos a járványhelyzet Németországban, és az átoltottság még mindig alacsonyabb, mint sok más európai országban. Nemrég az is kiderült, hogy Angela Merkelen kívül a hivatalba lépő kancellár, Olaf Scholz is támogatja az oltás kötelezővé tételét.

Az új német kormány december 8-án lép hivatalba.

(Bild)

(Borítókép: Vásárlók Németországban. Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)

Rovatok