Index Vakbarát Hírportál

Példátlan szankciókkal fenyegette meg Washington Oroszországot

2021. december 7., kedd 14:32

Oroszország 175 ezer katonával készül fel egy esetleges ukrajnai invázióra, ami az amerikai hírszerzés feltételezése szerint akár a jövő év elején is elkezdődhet. A jelentés szerint azonban az orosz elnök még nem döntött a támadásról. Ezt megelőzendő Joe Biden és Vlagyimir Putyin videókonferencia révén ül a tárgyalóasztalhoz már kedden.

A Biden-kormányzat fokozódó aggodalma egy Ukrajna elleni esetleges orosz invázióval kapcsolatban részben azon az amerikai hírszerzési információn alapul, amely szerint Moszkva már a jövő év elején katonai offenzívára készül – a becslések szerint 175 ezer katona bevetésével.

A nem titkosított amerikai dokumentum részletesen ismerteti a hírszerzés megállapításait, köztük száz zászlóaljnyi taktikai csoport, valamint a nehézpáncélosok, a tüzérség és más eszközök elhelyezését.

A tervekről elsőként a Washington Post számolt be.

Az amerikai tisztségviselők szerint az orosz elnök szándékai továbbra is tisztázatlanok.

A hírszerzési adatok nem utalnak arra, hogy Vlagyimir Putyin már döntött volna a háborús terv elindításáról.

A jelentés azonban egy olyan orosz katonai gépezetet ír le, amely bármikor akcióba lendülhet. Olyan támadásra készül, amellyel szemben Ukrajna hadseregének a szakértők szerint aligha lenne esélye.

Az orosz katonai csapatok Ukrajna határán koncentrálódnak, ez azt jelentheti, hogy Oroszország támadásra készül – mondta alig egy hónapja Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

Az invázióhoz szükséges orosz erők mintegy fele már az ukrán határ közelében állomásozik, miközben Moszkva felgyorsította a szerződéses katonai tartalékosokból álló, nagy létszámú haderő kiépítését – idézte a New York Times a Biden-kormányzat egyik névtelen illetékesét.

Biden és Putyin kedden tárgyalnak

Ukrajna orosz megszállása súlyos nemzetbiztonsági válságot idézne elő elsősorban Európa, valamint az amerikai kormány számára, amely „vasszigorral” vállalt elkötelezettséget Ukrajna függetlensége és határainak védelme mellett.

Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára a hétvégén megerősítette, hogy az amerikai és az orosz elnök kedden biztonságos vonalon folytatott videókonferencián vitatják meg a helyzetet.

Ezen Joe Biden kifejti „az Egyesült Államok aggodalmát az Ukrajnával közös határon folytatott orosz katonai tevékenységekkel kapcsolatban, és megerősíti az Egyesült Államok támogatását Ukrajna szuverenitása és területi integritása iránt” – jelentette be a szóvivő.

A hírszerzési dokumentumban műholdas fotók igazolják az orosz csapatok és felszerelések felvonulását Ukrajna keleti határai közelében.

Az orosz tervek között szerepel az erők mozgatása Ukrajna határai közelében „a szándékok elkendőzése és a bizonytalanság megteremtése érdekében” – állítja a jelentés.

A Putyin szándékaival kapcsolatos aggodalmakat az amerikai tisztségviselők szerint fokozódó dezinformációja táplálja az orosz média részéről, amely a NATO-t és Ukrajnát egy Oroszországot veszélyeztető fenyegetésnek minősíti. Potenciálisan ez teremthet ürügyet a válaszlépéshez. Orosz illetékesek emellett olyan dezinformációs műveleteket is javasoltak, amelyek Ukrajna vezetőit az ország érdekei ellen fellépő nyugati bábokként mutatják be.

„Régóta tisztában vagyunk Oroszország szándékaival. Arra számítok, hogy hosszú megbeszélést fogunk folytatni” – utalt Biden a Putyinnal tervezett videókonferenciára, amikor az újságírók az Ukrajna elleni orosz invázió lehetőségéről faggatták.

A diplomáciai megoldás reménye

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője azt mondta: az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Oroszországgal. Szerinte a diplomácia a legjobb módja a válság elhárításának és az amerikai–orosz kapcsolatok további elhidegülése megakadályozásának.

Az amerikai tisztségviselők az elmúlt napokban ködösen utaltak arra: konkrét okai vannak, hogy miért aggódnak fokozottan az Oroszország szomszédja ellen irányuló invázió miatt. A volt szovjet tagállamot Putyin Oroszország jogos részének tekinti.

„Bizonyítékok utalnak arra, hogy Oroszország agresszív lépéseket tervez Ukrajna ellen” – ezt mondta Antony Blinken külügyminiszter Stockholmban. Itt egyébként találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel a tudósítások szerint eléggé zajosan összekülönböztek.

„Jelenleg elég sok minden történik odakint, ami aggodalomra ad okot” – ezt viszont Mark Milley tábornok, vezérkari főnök nyilatkozta hivatalos repülőgépén újságíróknak, miközben „hírszerzési figyelmeztetésekre” hivatkozott.

Blinken és más amerikai illetékesek konzultáltak az Egyesült Államok európai szövetségeseivel, akikkel megtorló intézkedéseket dolgoznak ki arra az esetre, ha elindul egy orosz agresszió. Ukrajnában Putyin régóta támogatja a Moszkva-barát szeparatista felkelőket, 2014-ben pedig annektálta a Krím félszigetet.

Az Egyesült Államok „az Ukrajna elleni orosz agresszióra” olyan „nagy hatású gazdasági intézkedésekkel fog válaszolni, amelyektől a múltban tartózkodtunk” – mondta az amerikai külügyminiszter. további részletekkel nem szolgált.

Blinken a figyelmeztetést az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval folytatott stockholmi megbeszélésén tolmácsolta. Kérdéses azonban, hogy Putyint el lehet-e tántorítani ilyen fenyegetésekkel.

Lavrov mindenesetre gúnyolódott a felvetésen, és megjegyezte, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években többször is új és különböző módon szankcionálta már Oroszországot.

„Voltak más szankciók is, amelyek meghozatalától a múltban tartózkodtak” – replikázott Lavrov.

(Borítókép: Ukrán katonák gyakorlatoznak az orosz határ közelében 2021. november 17-én. Fotó: Armed Forces of Ukraine / File Photo / Reuters)

Rovatok