Index Vakbarát Hírportál

Új médiacsoportot hoz létre Donald Trump

2021. december 7., kedd 20:42

Donald Trump volt amerikai elnök médiavállalatot hoz létre Trump Media & Technology Group néven, amelynek élére már meg is találta a vezérigazgatót Devin Nunes amerikai republikánus képviselő személyében.

Nunes nem várt hirtelenséggel be is jelentette, hogy lemond tisztségéről még az idén, hogy már januárban kinevezhessék az egyebek mellett 

a TRUTH (Igazság) néven indítandó közösségimédia-platformot irányító cégcsoport élére. 

A korábbi amerikai elnök Facebook- és Twitter-fiókjait korábban letiltották a közösségi médiumok felhasználási szabályainak megsértése miatt.

Devin Nunes 2016-ban elsők között vonta nyilvánosan kétségbe a Trump-kampány munkatársai és Oroszország közötti állítólagos összejátszásról szóló vádakat. 2019-ben „Az összeesküvés az elnök ellen” címmel könyvet jelentetett meg az ügyről, melyben a demokratákat és Hillary Clintont vádolta azzal, hogy médiakampányt indítottak és finanszíroztak Trump megbuktatásának céljával. 

A 48 éves Devin Nunes ezt követően az akkori elnök egyik legrendíthetetlenebb védelmezőjévé és támogatójává vált.

Rovatok