A 16 évig irányító kancellár távozását követően egyre többen teszik fel ezt a kérdést.
Azzal, hogy az új kancellár, Olaf Scholz letette esküjét és a német államfő beiktatta az új kormányt, végérvényesen befejeződött az a 16 éves korszak, amelyet Angela Merkel neve fémjelzett. Nem sokon múlt, hogy megelőzze egykori mentorát, Helmut Kohlt, aki eddig a leghosszabb időt töltötte a kancellári székben, viszont Merkelről elmondható, hogy botrányoktól mentesen kormányzott egész hivatali ideje alatt.
A Business Insider 2017-es életrajzi cikke szerint karrierje kezdetén Merkel sok kritikát kapott az öltözködése – bő szoknyái, szandáljai –, valamint a rövid haja miatt. A BBC 2019-es portréjában azt írta: politikai karrierje kezdetén sokan úgy gondolták, Merkel nem karizmatikus, viszont provinciális és lompos, rosszul öltözött. Ezt a képet élénk, színes ruhákkal és egy új frizurával igyekezett később feledtetni. A fanyalgókra, rosszmájúakra bőven rácáfolt az elmúlt több mint másfél évtized.
Ez alatt az idő alatt négy kormányt vezetett és számos belpolitikai, nemzetközi, valamint gazdasági válságot kezelt sikeresen. Hivatali ideje alatt
együtt dolgozott négy amerikai elnökkel, öt brit kormányfővel, négy francia államfővel, nem említve a gyakran és gyorsan váltakozó osztrák kancellárokat és olasz miniszterelnököket.
Európa fővárosaiban jöttek-mentek a vezetők, Merkel azonban maradt.
Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy sokan - különösen külföldön - nehezen tudják elképzelni Európát nélküle és felteszik a kérdést, hogy a gazdaságilag erős német állam a kontinens közepén továbbra is stabil és megbízható partner marad-e. Angela Merkel mindvégig szerény, higgadt és pragmatikus politikát folytatott partnereivel. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő például azt mondta tárgyalási képességeiről, hogy
van egy olyan tulajdonsága, amivel különösen jó, ha egy politikus rendelkezik. Először is tudja, hogyan kell hallgatni, illetve vissza tudja fogni magát.
És ez utóbbira volt rendkívül jó példa, amikor 2007-ben Putyinnal tárgyalt Szocsiban az államfői nyári rezidencián és váratlanul beengedték a terembe az orosz elnök kedvenc fekete labradorát. Merkelről köztudott volt, hogy nagyon fél a kutyáktól, mióta 1995-ben egy megharapta. Viszont a felvételek tanúsága szerint rezzenéstelen arccal tűrte a kutya jelenlétét. Valószínűleg nem feljtette el az incidenst, és a maga módján visszaszúrt, mert amikor idén augusztusban utoljára járt a Kremlben, akkor Putyinnal közös sajtótájékoztatóján teljes hangerőn hagyta csörögni mobilját, nem is egyszer, hanem kétszer.
Két fontos belpolitikai döntése – az atomenergia kivezetése és a határnyitás – alapjaiban rázta meg pártját. Az elsővel sikerült megtörnie a CDU-hoz közel álló, befolyásos energialobbit, a másodikkal pedig hozzájárult a bevándorlásellenes AfD párt megerősödéséhez 2015 után. A koronavírus megjelenése és annak kezelése változtatott a megítélésén, mert Merkel szilárdsága, eltökéltsége ugyanis megerősítette a szavazók bizalmát.
Ennek bizonyítására említünk néhány komoly helyzetet az utóbbi másfél évtizedből. 2005-ös hivatalba lépését követően az első komoly válsággal 2008-ban szembesült, amikor Európán is keresztül söpört a hitelválság. Akkor megígérte a németeknek, hogy biztonságban lesznek a megtakarításaik, de egyértelművé tette azt is, hogy:
ha az euró elbukik, Európa is elbukik.”
Részben határozottságának is köszönhető, hogy az unió tagállamai csőd nékül vészelték át a gazdaságilag nehéz időszakot. Hozzájárult az európai segélyezéshez is, de a berlini kormány nagyon kemény megszorításokat és reformokat kényszerített rá a legeladósodottabb országokra. A görögök sokáig ezt gazdaságuk tönkretételeként élték meg, viszont a majdnem évtizedes szigor eredményeként 2021-ben már 6 százalék körül lesz a GDP növekedés a dél-európai államban.
Az olaszok sem nézték jó szemmel, hogy 2015 előtti segélykérésük az egyre erőteljesebb menekültáradat ügyében süket fülekre talált Merkelnél. Majd pedig következett a 2015-ös menekültválság, amikor nyitva hagyta Németország határait a menekültek előtt és ezzel a lépéssel komoly ellenállást váltott ki partnerei között odahaza éppúgy, mint Európában. Aztán ez a menekültpolitika 2019-re már finomodott és átalakult.
De ide sorolhatjuk még a felbosszantott lengyeleket is, akiknek nagyon nem tetszett, hogy a kancellár támogatta az Oroszországból Németországig húzódó Északi Áramlat 2. földgázvezeték megépítését.
Sokan - különösen a Kereszténydemokrata Pártban - azért is bírálták a kancellárt, mert hosszú ideig nem beszélt határozottan politikai utódjáról, vagy magáról az utódlás kérdéséről. Éppen három éve, hogy 2018 decemberében bejelentette, az esedékes pártkongresszuson már nem indul újra pártja, a CDU elnöki posztjáért. Azt is egyértelművé tette, hogy kitölti hátralévő mandátumát, de 2021 ősze után visszavonul és már képviselő sem akar lenni a Bundestagban.
Voltak kimondott és kimondatlan kísérletek, hogy kik követhetik Merkelt a CDU-ban, kikben látják a jövőt. Aztán következett az előző választás, amikoris a CDU/CSU pártszövetség nagykoalíciót alakított ellenfelével, a szocdem SPD-vel. Az akkor kötött koalíciós megállapodás eredményeként lett a mostani új kancellár, Olaf Scholz, Angla Merkel helyettese, vagyis alkancellár.
Nos, mondhat bárki bármit, Scholz az ezt megelőző négy évben rengeteg időt töltött el Merkellel, volt ideje megtanulni, elsajátítani, ellesni a merkeli politizálást és módszereket. És hogy a jövőbeni német politika jó kezekbe kerül bizonyítja az, hogy az új kancellár is vallja a német politika talán legfontosabb alapértékeit, a stabilitást és folytonosságot.
(Borítókép: Markus Schreiber / AFP)