Amerikai és brit tudósok vizsgálódnak a Thwaites-gleccsernél, mert olvadása aggasztó mértékben felgyorsult. Azt feltételezik, hogy a szokásosnál gyorsabban pusztul az Antarktisz gleccsereit a tengerbe omlástól védő selfjég, azaz a parti területről a tengerbe nyúló jégtömeg. Ennek a gleccsernek az elejénél van egy hatalmas lebegő rész, amely eddig meglehetősen stabil volt, mára azonban vészesen meggyengült, és félő, hogy úgy reped szét, mint a kocsik szélvédője. Már így is évente mintegy ötvenmilliárd tonna jég porlik bele az óceánba, ám ez még nem növeli jelentősen a tengerek átlagvízszintjét. Azonban a gleccser mögött van egy óriási kiterjedésű jégtömb, amely – ha a gleccser elolvad – széteshet, ami viszont már drámaian emelheti a vízszintet, akár civilizációnkat is fenyegetve.

Ez a pusztító forgatókönyv nem rövid idő alatt következne be, viszont a legújabb vizsgálatok szerint a gleccser egyre gyorsuló olvadással reagál a melegedő éghajlatra. 

Rendesen november a tudományos kutatások időszaka az Antarktiszon, ilyenkor ugyanis viselhetők a mínuszok és a nap sohasem nyugszik le, mindig a horizont fölött marad. Maga a Thwaites-gleccser az Antarktisz nyugati felén található, 182 ezer négyzetkilométeren terül el, vagyis akkora nagyjából, mint Florida, kétszer nagyobb Magyarországnál. Az elmúlt harminc évben a jégtömeg mozgása az eddigi kétszeresére gyorsult.

A bajt az okozza, hogy a gleccser egyik ékszerű, vékony pereme az óceánba nyúlik, amely folyamatosan melegíti a jeget. Jelenleg a jégpad keleti része a víz alatti kőzetekhez tapad, itt a jégtömeg mozgása lassabb, mint a jégpad nyugati részén, amely viszont nem rögzül a sziklákhoz. A tudósok azt feltételezik, hogy a keleti rész is éveken belül leválik a kőzetekről, ezután az egész jégtömeg instabillá válhat, a keresztrepedések révén pedig feldarabolódik.

Úgy képzelem el, mint az autó szélvédőjét, amelyen előbb hajszálvékony repedések jelennek meg, amelyek egyre hosszabbak lesznek, aztán amikor zökken egy nagyot a kocsi, a szélvédő szétrobban apró darabokra 

– mondja dr. Erin Pettit, az Oregon Egyetem egyik kutatója.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy a gleccser mögöttes, további jeges területeket is véd. Ha ezek elolvadnának, az valóban két-három méteres tengerszint-emelkedéshez vezetne. 

A folyamatosan melegedő óceán vájatot alakít ki a vízbe lógó jégtömeg alatt, amelynek eredményeként a gleccser elvékonyodik és megroggyan. Nem sokkal ezután a jégtömeg leszakad szilárd kőzetű talpazatáról, majd lebegni kezd. A gleccser még inkább meggyengül, már a saját tömegét sem bírja el, sorra szakadnak le róla a jégtömbök, amelyek aztán elolvadnak.

A Thwaites-gleccser egyébként önmagában is veszélyes, nehezen megközelíthető hely az Antarktiszon. A szakértők az elmúlt években felfedeztek benne egy háromszáz méter magas üreget, amelyet a melegedő tengervíz mosott ki, illetve annak eredményeként olvadt ki. A számítások azt mutatják, hogy a lyuk helyén egykor mintegy 14 milliárd tonna jég volt, amely az utóbbi években olvadt el. Ez pedig azt jelenti, hogy a Thwaites-gleccser már nem kapaszkodik kellően a tenger alatti kőzettömbhöz. Ezek a gleccser alatti üregek azért lényegesek, mert méretüknél fogva szerepet játszanak az olvadásban. Mivel az üregek révén egyre több hő és víz kerül a gleccser alá, egyre gyorsabban olvad, méghozzá belülről.

A szakértők attól tartanak, hogy a fentebb leírt sors vár a Thwaites-gleccserre is. Ha pedig ez bekövetkezne, az valóban a civilizációnkat fenyegető katasztrófa lenne, mert a többméteres vízszintemelkedés már nemcsak olyan tengerparti városokat fenyegetne, mint Miami, Hamburg vagy Hongkong, hanem a tengerektől, óceánoktól messzebb fekvő lakott területeket is.

(Borítókép: King George-sziget az Antarktiszon 2020. január 12-én. Fotó: Alessandro Dahan / Getty Images)