Index Vakbarát Hírportál

Már a második nagykoalíció kapott kormányalakítási megbízást Közép-Európában

2021. december 18., szombat 09:09

Petr Fiala hosszas tárgyalások, és Miloš Zeman betegeskedése után végül megkapta a kormányalakítási megbízást.

Kinevezte az új, nagykoalíciós cseh kormány tagjait a Prágától nyugatra lévő Lányban Miloš Zeman államfő. Arról már az Index is beszámolt, hogy a Petr Fiala miniszterelnök vezette ötpárti kormánynak összesen 18 tagja van, amely hárommal több, mint az előző kabinet létszáma.

De hogy jutottunk el idáig?

A cseh parlamenti választásokat október 8-án és 9-én tartották meg, ahol bár Andrej Babiš kormányfő pártja, az ANO számított a legnagyobb esélyesnek, azonban a Pandora-iratoknak, a már előtte is közbeszéd tárgyát képező korrupciós botrányoknak, valamint a közép-kelet-európai folyamatoknak köszönhetően, amelyekről ebben a cikkben írtunk, a választásnak a várttal ellentétes kimenetele lett.

A képviselőházi választásokat a hárompárti Együtt (Spolu) koalíció nyerte meg, miután lehajrázta a második helyen végző ANO-t,

harmadikként pedig a Kalózók-STAN lista jutott be, míg a szélsőjobboldali Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) szintén szerzett mandátumokat. A ČSSD és a kommunisták viszont, akik Babiš koalíciós partnerei voltak, nem jutottak be a parlamentbe, így bár Zeman elnök a milliárdos üzletembert bízta meg kormányalakítással, ő nem fogadta el azt, így már semmi nem állhatott Fiala és a Spolu, valamint a Kalózok-STAN útjába.

Zeman azonban nem sokkal ezután kórházba került, és mivel állapota romlott, így ideiglenesen a miniszterelnöknek,

azaz Babišnak kellett gyakorolnia az elnöki jogköröket,

ami azzal együtt, hogy a sokpárti egyeztetéseknek is idő kell, sokáig kitolta a kormányalakítást.

Az új kormányprogram alapvetően jobboldali, euroatlantista irányultságú. A felek az alábbi 12 pontban foglalták össze terveiket a kormányzási ciklusra:

Petr Honzejk gazdasági szakíró szerint azonban a felek nem tudják majd teljesen elfedni a pártok közötti ideológiai különbségeket. A koalíciós szerződés szerint a törvényjavaslatok és kormányhatározatok elfogadásához mindkét pártszövetségen belül sima feles többség lesz szükséges. Ez a SPOLU-ban megvan az ODS-nek, a Kalózok-STAN-nál pedig a STAN-nak, ez pedig így azt jelenti, hogy

a két nagyobb párt bármikor le tudja szavazni a három kicsit.

Van egy olyan pont is a szerződésbe, amelynek lényege az, hogy előzetes egyeztetéssel együtt, valamint ha a szavazás végső eredményére nincs hatással, akkor szavazhat másképp a koalíciós párti képviselő, és ez nem számít a szerződés megszegésének. Honzejk szerint ez a Kalózokra vonatkozik, akiknek csupán négy mandátumuk van, így viszont egyfajta belső ellenzékként működhetnek majd, így a protestkoalícióból létrejövő kormányban is lehet egy protestblokk.

(Borítókép: Petr Fiala 2021. október 8-án. (Fotó: Lukas Kabon / Anadolu / Getty Images)

Rovatok