Index Vakbarát Hírportál

Mégis kinevezte a kalózpárti külügyminisztert a cseh államfő

2021. december 19., vasárnap 13:57

Petr Fiala kormányfő személyesen vállalt felelősséget azért, hogy Jan Lipavsky új cseh külügyminiszter tevékenységében tiszteletben fogja tartani a kormányprogramot. Milos Zeman cseh államfő vasárnap a Prima News kereskedelmi hírtelevízióban ezzel indokolta döntését, hogy a korábban nyilvánosságra hozott fenntartásai ellenére végül mégis a Kalózpárt jelöltjét nevezte ki a cseh diplomácia élére, írta meg az MTI. 

Legutóbbi találkozónkon Petr Fiala felajánlotta: személyes felelősséget vállal azért, hogy (Jan) Lipavsky tiszteletben fogja tartani a kormányprogramot, ami konkrétan az Izraellel ápolt stratégiai partnerség fenntartását és a visegrádi együttműködés támogatását jelenti. Ez az a két dolog, amelyeket Lipavskynak felróttam

– jelentette ki Milos Zeman az interjúban.

Az államfői hivatal korábbi közleménye szerint Zeman kifogásolta azt is, hogy Jan Lipavskynak nincs teljes egyetemi képzettsége és javasolta, hogy a következő Szudétanémet Napokat Csehországban tartsák meg. Petr Fiala biztosított arról – szögezte le az elnök – hogy a hagyományos szudétanémet találkozóra nem kerül sor Csehországban. Zeman szerint Fiala ezt Lipavsky „őrült ötletének” minősítette.

Milos Zeman a kormány kinevezése előtt személyesen találkozott mind a 17 miniszter-jelölttel. Ezt követően nyilatkozott Zeman úgy, hogy egy kivételével minden jelöltet hajlandó kinevezni tárcavezetőnek. Nevet nem mondott, de az elnöki hivatal később megerősítette a sajtó értesülését, miszerint Jan Lipavskyról van szó, és nyilvánosságra hozta az elnök konkrét kifogásait is a jelöltet illetően. Ezt követően meglepetést keltett, hogy Milos Zeman pénteken minden jelöltet miniszternek nevezett ki. Konkrét indokokat ezzel kapcsolatban eddig nem közöltek.

A műsorvezető felvetésére, hogy Lipavsky esete nem egyedi, és például Jan Hamáceknek a korábbi kormányfő első helyettesének és belügyminiszternek csak középiskolai végzettsége van, Zeman azt mondta: ez is zavarta, de szerinte különbséget kell tenni a belügyi és a külügyi tárca között, mert a külügy vezetőjének külföldön kell helytállnia, s ez megkülönbözteti őt a belügyminisztertől.

Úgy gondolom, hogy egy szép napon a kormány is rájön, hogy Lipavsky nagyon gyenge miniszter, és megváltoztatja véleményét

– zárta le a témát Milos Zeman.

(Borítókép: Jan Lipavsky 2018. július 16-án. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)

Rovatok