Index Vakbarát Hírportál

Egy fürdőkádban vészelte át a kentuckyi tornádót két csecsemő

2021. december 20., hétfő 18:51

Súlyos tornádó söpört végig Kentuckyn a múlt héten, amelyben legalább kilencven ember meghalt. Most kiderült, hogy két kisgyermek jó eséllyel egy fürdőkádnak köszönhetően élte túl a katasztrófát. 

Clara Lutz két unokáját – a 15 hónapos Kaden és a három hónapos Dallast – egy fürdőkádban helyezte el egy párnával, takaróval és egy Bibliával együtt, így próbálta megóvni őket a vihartól. Nem sokkal később a tornádó megrengette az épületet.

A következő pillanatban a szél kitépte a kezemből a fürdőkádat, nem tudtam megtartani

– idézte fel, majd elmondta, hogy a tornádó elülte után a kertben, a feje tetejére fordulva találta meg a fürdőkádat, amely alatt a gyerekek szerencsésen átvészelték a vihart.

A ház a tornádó következtében súlyosan károsodott, és szinte csak az építmény alapjai maradtak sértetlenek. A nagymama azonban örülhetett annak, hogy a gyerekek jóformán szárazon megúszták a súlyos, sok halálos áldozatot követelő katasztrófát.

(via Sky News)

Rovatok