Index Vakbarát Hírportál

Roman Abramovics portugál állampolgárságot szerzett

2021. december 20., hétfő 06:29

Portugál állampolgárságot szerzett Roman Abramovics orosz milliárdos, aki többek a Chelsea F.C. tulajdonosa is.

A hírt Abramovics szóvivője erősítette meg a Publico nevű portugál lapnak. A szóvivő az igazságügyi minisztérium által kibocsátott iratokra hivatkozva azt mondta, hogy a milliárdos már április 30-án megszerezte a portugál állampolgárságot. 

Abramovicsnak az orosz mellett korábban már az izraeli állampolgárságot is elnyerte, azon a jogalapon, hogy zsidó családból származik. Most hasonló jogalapon szerezte meg a portugál állampolgárságot is. 

Egy portugál törvény szerint ugyanis állampolgárságot nyerhetnek el mindazok, akik bizonyítani tudják, hogy valamely szefárd zsidó ősüknek a középkori zsidóüldözések idején kellett elmenekülnie az Ibériai-félszigetről (többségüket a 15–16. század fordulóján, a reconquista lezárulása után üldözték el). Ahhoz viszont, hogy valaki ezt bizonyíthassa, nagyon alapos genealógiai (leszármazástani) vizsgálatok szükségesek, amelyek általában nem két fillérbe kerülnek.  

Az említett törvényt egyébként 2015-ben fogadták el Portugáliában, és azóta több ezer, többnyire izraeli zsidó kapott állampolgárságot. A jelentkezők száma különösen megnőtt azóta, hogy Spanyolországban 2019-ben hatályon kívül helyeztek egy ehhez hasonló tartalmú törvényt. Ez utóbbit az magyarázza, hogy a portugáliai törvény hatálya nemcsak a szűk értelemben vett portugál államra, hanem az egész Ibériai-félszigetre kiterjed, vagyis akár azok is jelentkezhetnek állampolgárságért, akiknek a spanyol területekről űzték ki az őseit. 

Abramovics egyébként egy portói zsidó közösség közleménye szerint korábban már pénzzel támogatott egy olyan projektet, amely a szefárd zsidókról emlékezett meg Hamburgban.

A milliárdos szefárd származására vonatkozó állítása viszont abból a szempontból érdekes, hogy a főként Nyugat-Európából származó szefárdok Oroszországba csak a legritkább esetekben jutottak el. Az Abramovics vezetéknév is inkább a Németországból, illetve Kelet-Európából származó askenázi zsidóknál gyakori az országban. 

A portugál állampolgárság egyébként azért is lehetett a fontos a milliárdos számára, mert ezáltal gyakorlatilag az egész Európai Unión belül sokkal egyszerűbben tudja majd intézni a dolgait.

Az utóbbi években Ciprus volt még a milliárdosok közkedvelt helye, egy oknyomozó cikk szerint az állam több mint 4 milliárd eurós nyereséget termelt azáltal, hogy állampolgárságot adtak milliárdosoknak, akik így nagyobb szabadsággal mozoghattak Európában. 

(via Reuters, The Guardian)

Rovatok