Index Vakbarát Hírportál

Párizs elítélte az iráni rakétaindítást

2021. december 31., péntek 19:08

Franciaország pénteken elítélte, hogy előző nap Irán rakétát indított a világűrbe, miközben folytatódnak és haladással kecsegtetnek az iráni atomprogramról újrakezdett tárgyalások. A francia vezetés szerint a rakétaindítás ellentétes az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2231. határozatával – derül ki a francia külügyminisztérium közleményéből.

Ezek a tevékenységek annál is inkább sajnálatosak, mert akkor történnek, amikor előrehaladást észlelünk a bécsi atomtárgyalásokon

– áll a közleményben.

Irán csütörtökön jelentette be, hogy  rakétát bocsátott fel a világűrbe  a fedélzetén három űrkutatási eszközzel. A közleményben úgy fogalmaznak, hogy tekintettel arra, hogy nagy a hasonlóság az űreszközöket célba juttató technológiák és a ballisztikus rakéták között, ez az indítás is az eleve aggasztó iráni ballisztikusrakéta-program sikerei közé tartozik. A védelmi minisztérium szerepe a rakétaindításban a két program közötti szoros kapcsolatról tanúskodik – olvasható a közleményben.

Ez a rakétaindítás a december 24-i ballisztikus rakétakísérletet követi, amely ellentétes az ENSZ BT 2231. határozatával, amely felszólítja Iránt, hogy ne hajtson végre atomfegyverek hordozására alkalmas ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységeket

– emelte ki a minisztérium. Leszögezték, hogy a nemzetközi közösség továbbra is aggódik az iráni program miatt. Egyúttal felszólította Teheránt, hogy „tartsa tiszteletben kötelezettségeit (...), közöttük azokat, amelyek a kényes fegyverek és technológiák átadására vonatkoznak”.

Bécsben november óta folytatódnak a tárgyalások az iráni atomprogramról 2015-ben kötött megállapodás megmentésére Teherán és a még részes nagyhatalmak között. A tárgyalások egyik célja az Egyesült Államok visszaléptetése a szerződésbe, amelyet Washington egyoldalúan felmondott, és ismét bevezette az atomalku keretében korábban feloldott szankciókat.

Rovatok