Index Vakbarát Hírportál

Közeleg az államfőválasztás Olaszországban, Berlusconi mozgatja a szálakat

2022. január 12., szerda 18:35

Egyik párt sem állított még jelöltet a tizenkét nap múlva kezdődő elnökválasztásra, egyedül Silvio Berlusconi volt miniszterelnök és botrányhős, a Hajrá, Olaszország! (FI) vezetője hozta nyilvánosságra, hogy készen áll ismét „pályára állni” – jelentette a Corriere della Sera című napilap szerdán. AZ Il Foglio szerint Berlusconi mozgatja az államfőválasztás szálait. 

„Teljes sötétségben tapogatóznak” a pártok, ami a hétéves mandátum után távozó Sergio Mattarella esetleges utódját illeti – írta az Il Foglio. A napilap úgy látja,

egyelőre nagyon kevés a biztos információ, az egyetlen bizonyosság, hogy az elnökválasztás szálait Berlusconi tartja kézben.

A Corriere della Sera szerint Silvio Berlusconi eltökéltségét bizonyítja, hogy szerdától római villájába tette át székhelyét, és megkezdte az egyeztetést a politikusokkal a következő államfő megválasztásáról, amely január 24-én kezdődik a parlamentben. Előrejelzések szerint a következő napokban a jobbközép Hajrá, Olaszország! elnöke „minicsúcsot” tart szövetségeseivel, vagyis Matteo Salvinivel a kormánypárti Liga, valamint Giorgia Melonival az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) vezetőjével. Hasonlóképpen a hétvégén várható a baloldali Demokrata Párt (PD) ülése is. Korábban a jobbközép szövetség pártjai nem zárták ki Silvio Berlusconi jelölését a köztársasági elnök székébe. Berlusconit azonban sem az Öt Csillag Mozgalom (M5S), sem a PD nem támogatja.

Berlusconi jelölése megosztó, és még az sem világos, hogy tényleg jelölteti-e magát, ellenkező esetben a jobbközépnek másik közös jelöltet kell találnia, olyat, akit a baloldal sem utasít el

 – nyilatkozta Riccardo Molinari a Liga képviselőházi frakcióvezetője a közrádiónak szerdán. Giorgia Meloni az FdI elnöke úgy reagált, hogy a többséggel bíró jobbközépnek évtizedek óta először nyílik lehetősége elnököt jelölni. „Ne szalasszuk el az alkalmat!” – mondta Meloni.

A 85 éves Silvio Berlusconi a maga részéről még nem jelentette be hivatalos jelölését, a „pályára való visszatérését” viszont igen, ami azt jelenti a politikai kommentárok szerint, hogy jelenleg azt számolja, mekkora esély van saját vagy egy általa kiválasztott másik jelölt megválasztására. Berlusconi ezzel egy időben leszögezte, hogy ha Mario Draghi a kormányfői székből átül az államfőibe, akkor az olaszok visszatérnek az urnákhoz, vagyis a FI a februárban egyéves nagykoalíciót befejezettnek tekinti.

Mario Draghi évzáró sajtótájékoztatóján jelezte, hogy kormányzati munkáját lezártnak tartja, és nem utasítja el az elnöki jelölést. Draghi "előrelépését" azonban a  baloldali PD sem nézi jó szemmel a kormánykoalíció felborulásától és előrehozott választásoktól tartva. A PD még nem tudott közös jelöltben megállapodni az Öt Csillag Mozgalommal (M5S), és a baloldali Sergio Mattarellát sem tudta maradásra késztetni. Az Il Foglio szerint a PD csakis akkor egyezne bele Mario Draghi elnöki jelölésébe, ha garanciát kapna, hogy a kormány 2023-is fennmarad, valamint ha megfelelő utódot tudnának találni a kormányfői székbe is.  

A Ligát vezető Matteo Salvini szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, akárki legyen a következő elnök, beiktatása után kormányátalakításra van szükség. Felvetette, hogy az összes kormánypárt vezetője lépjen be a kormányba miniszteri posztot vállalva. Megjegyezte, hogy az igazi vészhelyzetet Olaszországban nem az új elnök megválasztása, hanem az ugrásszerűen megnőtt rezsiárak jelentik.  

Köztársasági elnöknek bármely, ötvenedik életévét betöltött, büntetlen előéletű olasz jelölhető. A szavazás első három fordulójában a teljes parlament, valamint a tartományok küldöttei kétharmados támogatására szükség van. Több mint ezren döntenek az elnökről, de a pandémia miatt sokan hiányozhatnak.

A voksolás negyedik fordulójától elegendő az egyszerű többség. A köztársaság történetében 1985-ben Francesco Cossigát és 1999-ben Carlo Azeglio Ciampit választották meg az első fordulóban, Sergio Mattarella 2015-ben a negyedik voksoláson lett államfő.  

(via MTI)

Rovatok