Index Vakbarát Hírportál

Háborús bűnök miatt beperelték a Nobel-békedíjas Mihail Gorbacsovot

2022. január 13., csütörtök 20:18

A litván függetlenség elleni háborús bűn vádjával – az 1991. január 13-i szovjet támadás miatt – csütörtökön, az esemény évfordulóján hat litván állampolgár beperelte a ma már 90 éves Mihail Gorbacsov volt szovjet vezetőt.

A felperesek az összecsapások áldozatainak hozzátartozói. A függetlenség kikiáltásának hírére az akkori szovjet hadsereg 1991 januárjában el akarta foglalni a litván rádió és tévé székházát és más fontos épületeket Vilniusban, de több ezer litván megpróbálta megakadályozni ezt. Az összecsapásokban 14 fegyvertelen civil életét vesztette, több mint 700-an pedig megsebesültek.

Az ügyben már korábban is pereltek az áldozatok hozzátartozói, és egy litván törvényszék 2019-ben háborús bűncselekmények vádjával el is ítélt 67 volt szovjet tisztségviselőt – többségüket távollétükben –, de az ügyészek a kérdéses időben hatalmon lévő szovjet vezető, Gorbacsov ellen nem voltak hajlandók eljárást indítani, és ez felháborította a felpereseket. Ők ugyanis azt hangoztatják, hogy Gorbacsov irányította akkor a szovjet hadsereget, de nem tudta megakadályozni ezt a „nemzetközi bűnt” a szovjet uralom alól 50 év után kitörni akaró litvánok ellen. 

Nyilvánvaló, hogy a hadsereg akciója nem lett volna lehetséges a Gorbacsovval történt egyeztetés nélkül

– jelentette ki Robertas Povilaitis, aki az apját veszítette el az összecsapásokban. Hozzátette: ha a főparancsnok felelősségét nem vizsgálják, akkor nem lehet teljes az igazságszolgáltatás.

A korabeli szovjet védelmi miniszter, a 2020-ban elhunyt Dmitrij Jazov is azok között volt, akiket távollétükben ítélt el a litván bíróság.  Az ügyben a szovjet éra több litván tisztségviselőjét is elítélték és bebörtönözték, azonban vannak köztük olyanok, akik Oroszországban vagy Fehéroroszországban élnek, így a litván hatóságok nem tudják bíróság elé állítani őket.

Tavaly az oroszok már azt is pedzegették, hogy Gorbacsovtól vissza kellene venni a neki megítélt Nobel-békedíjat. Az orosz alsóház elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: a békedíjat lejáratták azzal, hogy olyan politikusoknak ítélték oda, akik nem akadályozták meg országuk széthullását, valamint háborúkat és konfliktusokat robbantottak ki. 

(via MTI)

Rovatok