A tavalyi évhez hasonlóan az idei sem lesz unalmas a nemzetközi politikában. Míg a franciáknál és a braziloknál elnökválasztást tartanak, addig Portugáliában és Svédországban parlamenti választások jönnek. Az Egyesült Államokban pedig a félidős voksolások tartják majd lázban a közéletet, amikor is a Kongresszus két házának képviselői cserélődnek ki részben. Elemzésünkben a főbb választásokra fókuszáltunk, és számításba vettük a lehetséges forgatókönyveket. Nemzetközi kitekintő az Indexen.
Senki sem kívánja már vissza a tegnap világát, summázhatnánk röviden a kiváló magyar történész, John Lukács egykori frappáns mondatát, a politikai helyzet azonban jóval összetettebb annál, hogy ilyen egyszerűen túl tegyük magunkat a trumpi örökségen, novemberben ugyanis jönnek a hagyományos félidős választások a kongresszusban, és bármennyire is furcsa, még mindig nem lefutott a harc. Míg a képviselőház tagjainak egésze cserélődik, addig a Szenátusban a honatyák harmadát fogják újraválasztani. Mindezek mellett 36 tagállamban kormányzót is választanak. A nagy kérdés természetesen az lesz, hogy a republikánusok többségbe tudnak-e kerülni a demokraták uralta Képviselőházban, illetve Szenátusban.
Joe Biden népszerűsége az utóbbi hónapokban zuhanórepülésben van. A GALLUP DECEMBERI FELMÉRÉSE ALAPJÁN AZ ELNÖK 43 SZÁZALÉKOS TÁMOGATOTTSÁGA JELENLEG ALACSONYABB, MINT ALELNÖKÉÉ, KAMALA HARRISÉ.
A közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 51 százaléka elutasítja a 79 éves Joe Biden eddigi tevékenységét. Az amerikai elnök és kormánya támogatottságának csökkenésében nyilvánvalóan nagy szerepet játszott az afgán csapatkivonás kudarcos levezénylése, amely során a tálibok egy hét alatt harmincnégyből tizennégy vidéki nagyvárost foglaltak el, majd nem sokkal később már nemcsak a vidéki nagyvárosok, hanem Kabul is a kezükre került. Az afgán csapatkivonások mögötti okokról korábban részletesen itt írtunk.
Az Egyesült Államok társadalmi érzületét mindamellett jelentősen behatárolta a koronavírus-járvány által hozott intézkedések közéleti elfogadottsága is. Ugyancsak fontos tényező a vártnál lassabb gazdasági fellendülés is. Idekapcsolódik az a kutatás, amelyet az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) tavaly év végén tett közzé. A cég jelentése alapján 2028-ra Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, a második helyre szorítva az Egyesült Államokat. A kutatásból az is kiderül, hogy Washington nemzetközi részesedése a globális GDP-ből a következő években folyamatosan csökken majd. A több mint háromszázmilliós ország gazdasága ennek ellenére még mindig tekintélyt parancsoló: 2021-ben az egy főre eső GDP 63 486 dollár volt.
JÓL MUTATJA az amerikai GAZDASÁG EREJÉT, HOGY TAVALY AZ ORSZÁG A VILÁG GDP-JÉNEK 16 százalékÁT ADTA VÁSÁRLÓERŐ-PARITÁSHOZ IGAZÍTVA.
Az idei évre vonatkozó gazdasági kilátásoknál az elemzők négyszázalékos bővüléssel számolnak, az is igaz persze, hogy a nemrégiben felfedezett omikron-variáns terjedését miképpen tudja majd a Biden-adminisztráció megfékezni. Nagy kérdés az is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED milyen monetáris politikát fog a közeljövőben alkalmazni az inflációs problémák kezelésére.
A fent említett anomáliák mellett Washingtonnak számos más problémával kell még szembenéznie: politikai polarizáció, széttagolt kormányzati rendszer, súlyos szociális és faji alapú egyenlőtlenségek, az egészségügyi rendszer széttagoltsága, valamint az amerikai feldolgozóipar és gyártókapacitás erodálódása, külföldre telepítése.
Az Obama-, Trump-, majd a mostani Biden-adminisztráció elődjeikkel ellentétben felismerte a Kínával szembeni ellensúlyozás szükségességét. Az utóbbi években azonban egyértelműen a Trump-kormányzat volt az, amely a legkeményebben lépett fel a kínai expanziós törekvésekkel szemben, és indította el 2017-ben a kereskedelmi háborút. Fontos kiemelni, hogy amikor Kína világhatalmi törekvéseiről beszélünk, nemcsak a gazdasági, katonai szempontokat kell számba vennünk, hanem egy olyan tényezőt is, amely alapjaiban határozza meg a nemzetközi világrendben elfoglalt helyét. Ez pedig nem más, mint az Egyesült Államok által létrehozott és az utóbbi időkig irányított liberális rendben a vezető szerep átvétele vagy annak átformálása Peking saját képére.
Kína helyzetét jelentősen megkönnyítette Donald Trump izolacionalista politikája, amivel nagy volt az esély arra, hogy sikerül kivonni Washingtont nemzetközi irányító-vezető szerepéből.
Joe Biden színre lépésével azonban, ha a Kínával szembeni kemény külpolitikai irányvonal meg is marad, számolni kell a globalizáció lassulásával és a nacionalizmus előretörésével. Egy ilyen multipoláris világban kell az USA-nak lavíroznia és elmélyítenie a szövetségeseivel való kapcsolatát, ha nem akar megválni hosszú távon vezető szerepétől gazdasági, katonai és politikai tekintetben.
A szomszédban várható államfőválasztás körül még sok a nyitott kérdés, elsősorban annak őszi időpontja, másodsorban az indulók névsora miatt. A jelenlegi ciklusát töltő Alexander van der Bellen nagy népszerűsége ellenére még egyáltalán nem biztos, hogy újra indul. Ha mégis úgy döntene, hogy folytatja, vélhetőleg beáll mögé az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Szociáldemokrata Párt (SPÖ). Megkönnyítette a helyzetét az is, hogy nemrég Wolfgang Sobotka, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke bejelentette, hogy nem kíván indulni, de támogatásáról biztosította Bécs polgármestere, Michael Ludwig is.
A legnagyobb kihívónak egyértelműen az a szabadságpárti Norbert Hofer számítana, aki 2016-ban második lett a választáson. A kérdés persze az, hogy felveszi-e a kesztyűt, vagy inkább megkíméli magát egy újabb kudarctól.
Az osztrák választási rendszer értelmében, ha az első fordulóban egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok több mint ötven százalékát, akkor második forduló következik, ahol már csak két jelölt küzdhet meg a hatéves mandátumért. Annak ellenére, hogy az államfő nevezi ki a kancellárt, a minisztereket, a legfelsőbb bíróság tagjait, valamint a főbb katonai vezetőket, tevékenysége jelentősen behatárolt, funkciója hasonlóan a többi demokráciához, inkább csak szimbolikus jelentőségű.
A választások pontos időpontját várhatóan tavasszal vagy nyáron fogják véglegesíteni, a következő elnöknek pedig legkésőbb 2023. január 26-ig le kell tennie az esküjét.
A május 29-i elnökválasztáson sok múlik azon, hogy a jelöltek miképp tudják folytatni a közel fél évszázados polgárháború lezárása után eltelt időszakot. Az országban 2016 óta Iván Duque tölti be az államfői tisztséget. Az alkotmány értemében azonban a 46 éves politikus már nem indulhat a következő megmérettetésen.
Ami a kormány társadalmi megítélését illeti, nagy vonalakban annyit elmondhatunk, hogy a rendőrség kemény fellépései a tüntetőkkel szemben erősen beárnyékolják a kormány tevékenységét. A gazdasági problémák csak súlyosbították a társadalmi elégedetlenséget, bár a gazdaságnak sikerült visszaállnia a járvány előtti szintre, még mindig magas a munkanélküliség és az államadósság is.
A JÖVEDELMI KÜLÖNBSÉGEK PEDIG EGYRE CSAK NŐNEK A SZEGÉNYEK ÉS A GAZDAGOK KÖZÖTT, RÁADÁSUL EGYRE TÖBBEN AGGÓDNAK A VENEZUELAI BEVÁNDORLÓK MEGJELENÉSÉTŐL IS.
Bár Duque utódaival Dunát lehetne rekeszteni, valójában kevésen vannak azok, akik tényleges támogatottsággal rendelkeznek. A lehetséges kihívók közül az első Antioquia korábbi kormányzója, a Centrista Párt színeiben induló Sergio Fajardo. Őt követi a liberális Juan Manuel Galán, de a versenyben ott van még Rodolfo Hernández, Bucaramanga kormányzója is.
Az elnökaspiránsok közül kiemelkedik a korrupcióellenes kirohanásairól híres, jobboldali Rodolfo Hernández is. A legnagyobb támogatottsága a korábbi baloldali gerillának, Gustavo Petronak van: egy októberi felmérés szerint a szocialista szenátornak 19,7 százalékos az előnye.
Ha egyetlen jelölt sem kap többséget az első fordulóban, akkor a második forduló fog dönteni. Fontos mérföldkő lesz a március, ugyanis a legnagyobb pártok vélhetőleg előválasztás során fogják eldönteni, kit fognak együttesen indítani a választásokon. Még ugyanebben a hónapban kerül sor a parlamenti választásokra is, ahol a szavazók dönthetnek a képviselőház és a szenátus helyeiről is.
Eseménydús fél év vár a franciákra 2022-ben – azon túl ugyanis, hogy január 1-től az országuk tölti be az Európai Unió elnöki tisztségét, áprilisban elnök-, majd júniusban parlamenti választásokat tartanak. Az elnökválasztás április 10-i első fordulójának fő kérdése ugyanaz, mint öt éve volt, vagyis hogy a győztes, a jelenlegi elnök, Emmnuel Macron fémjelezte unalmas centrizmusra valódi veszélyt jelent-e a szélsőjobboldal. A második kör fő témája április 24-én pedig az lesz, hogy ha Emmanuel Macron mellett nem valamelyik szélsőjobboldali jelölt, hanem a konzervatív Les Républicains jelöltje, Valéria Pécresse jut a második fordulóba, tud-e nyerni a mostani államfő.
A szélsőjobboldal esélyeit nyilvánvalóan csökkenti, hogy van egy kis túljelentkezés. Amíg Marine Le Pen maradt, aki 2017-ben volt, amikor az elnökválasztás második fordulójába jutott, nemrég bedobta magát a versenybe valaki, aki még őt is jobbról előzi. Miközben ugyanis Marine Le Pen Nemzeti Frontról a kevésbé militánsan hangzó Nemzeti Gyűlésre keresztelte a pártját, a 63 éves újságíró, televíziós riporter, Éric Zemmour november 30-án egy Charles de Gaulle-t idéző pózban azzal dobta be magát az elnökválasztási versenybe, hogy a franciák idegenek a saját hazájukban, Jeanne d'Arc és XIV. Lajos Franciaországa eltűnőben van, arra már nincs idő, hogy megreformálják, csak arra, hogy megmentsék.
Az Algériából bevándorolt zsidó szülők gyermekeként született politikus szerint a muszlim bevándorlók „gyarmatosítják” Franciaországot, ő megtiltaná, hogy francia szülők idegen hangzású nevet adjanak a gyerekeiknek, visszaszerezné Franciaország szuverenitását az európai technokratáktól és bíráktól, de ígéretet tett arra is, hogy megválasztása esetén betiltja a társadalmi nemek tudományának oktatását az iskolákban. (Utóbbival Éric Zemmour valószínűleg attól a magyar kormánytól idézett, amelynek a vezetője, Orbán Viktor nemrégiben találkozott vele. Eközben a magyar vezető folyamatosan egyeztet Marine Le Pennel egy szélsőjobboldali pártokból álló EP-frakció megalapításáról, egyelőre nem sok sikerrel.)
A szélsőjobboldali összefogásnak a politikai elemzők szerint nem túl sok esélye van, Éric Zemmour és Marine Le Pen legalábbis a hírek szerint ki nem állhatja egymást,
Emmanuel Macron inkább Valérie Pécresse-től tarthat a második fordulóban.
A politikai krédóját „egyharmad Thatcher, kétharmad Merkel” kiszólással aposztrofáló konzervatív elnökjelölt, aki a többi között azzal kampányol, hogy a felére csökkentené az EU-tagországokba kívülről érkező bevándorlóknak kiadott letelepedési engedélyek számát, és megtiltaná, hogy a gyermeküket iskolába kísérő muszlim nők fejkendőt viseljenek.
Emmanuel Macron ezzel szemben mostanában a rossz fiút játssza, ennek a jele lehetett legalábbis, hogy a párizsi Diadalívre a féléves EU-elnökség nyitányakor kitűzték az Európai Unió zászlaját, amelyet aztán jobboldali és szélsőjobboldali politikusok éles hangú bírálata nyomán végül el is tüntettek. A jelenlegi elnök célja nyilvánvalóan az, hogy kényszerpályára állítsa az ellenfeleit, el is érte, hogy Valérie Pécresse-nek ugyanazokat a szólamokat kelljen fújnia, mint Marine Le Pennek vagy Éric Zemmournak. Ha ez nem lenne elég, azzal is kihúzta a gyufát, hogy egyszerűen kijelentette: fel akarja bosszantani az oltatlanokat, amit a jobboldal szintén egyhangúlag elítélt.
Ami a népszerűségi listákat illeti, Macron mostanában 24 százalékos aránnyal vezet, mögötte Le Pen, Zemmour és Pécresse is 16 százalékon áll.
Az év egyik leginkább várt politikai mérkőzése Brazíliában lesz. Méghozzá a szélsőjobbos nézeteket valló Jair Bolsonaro és elődje, a korrupció miatt elítélt és leültetett baloldali populista, Luiz Inácio Lula da Silva között. Az ún. Autómosó-művelet keretében korrupciós vádakkal 2017-ben lebukott Lulát 2018-ban ugyan rács mögé dugták, de 2019-ben már szabadlábra került, és ő lett a szocialista Munkáspárt elnöke.
A Trump másolására büszke Bolsonarót 2018-ban választották meg államfőnek, és tevékenységét azóta is számos ellentmondás jellemzi. Politikai pályája során többször váltott pártot, jelenleg éppen a szélsőjobboldali Liberális Párt vezetője. S ha ez még nem lenne elég, gyakran pocskondiázza a nőket, a bennszülötteket és az LMBTQ-közösség tagjait. Viszont gyakran szólt elismerően az egykori brazil katonai juntáról. Éppen emiatt sokan tartanak attól, hogy ha a 2022-es őszi választások nem Bolsonaro szája íze szerint alakulnának, akkor még a zavargások szítását is bevállalná. Az aggódók párhuzamot vonnak a 2021. január eleji washingtoni capitoliumi ostrommal.
Az a tény, hogy nem érdekli az Amazonas mentén élő bennszülöttek sorsa és a klímaválság vezetett oda, hogy az utóbbi tíz évhez képest mára szinte kilőttek az erdőirtások az őserdőkben. Félő, hogy újraválasztásával megpecsételődik az amazonasi esőerdők sorsa. Ugyancsak Bolsonaro felelőtlen járványkezelésének számlájára írható, hogy az USA után Brazíliában követelte a legtöbb áldozatot a koronavírus (2021. december közepén 616 ezer halottról tudtak), miközben az elnök tüntetőleg nem oltatja be magát.
Mindez oda vezetett, hogy tavaly novemberben elnökségét már a megkérdezettek 56 százaléka nevezte kifejezetten rossznak, 22 százalék szerint elmegy, és mindössze 19 százalék volt elégedett a tevékenységével. Bár mindenki egy hangos Bolsonaro–Lula-kampányműsorra számít, azért megjelentek a centrista harmadik utasok is.
Közülük is a legnépszerűbb a korábbi korrupcióellenes kiállásával ismertté vált bíró, Sergio Moro, aki a Lula elleni tárgyalást is irányította, és jelenleg a Podemos Párt színeiben politizál. Vagy ringbe léphet São Paolo város szociáldemokrata kormányzója is, Joao Doria. A legutóbbi, 2021. decemberi közvélemény-kutatások szerint Lulát a választók 49, Bolsonarót 22, míg Morót 8 százaléka támogatja.
A szeptemberi parlamenti választás a jelenlegi szociáldemokrata miniszterelnök asszony, Magdalena Andersson számára is kulcsfontosságú lesz. Tavaly novemberben személyében először került női politikus a kormányfői székbe, majd hét órával később lemondott, miután a parlament nem az ő, hanem az ellenzék költségvetését fogadta el. Egy héten belül – ugyan nagyon kis többséggel, de – ismét kormányfővé választották, azóta kisebbségben kormányoz, miután koalíciójából távoztak a zöldek.
Az ellenzék derékhadát az egyre erőteljesebb jobboldali Svéd Demokraták adják. Nekik ugyanakkor sokan nem bocsátják meg egykori kapcsolatukat a neonácikkal, viszont egyre karakteresebb véleményükkel ma már a svéd törvényhozás harmadik legerősebb pártját adják. Hozzájuk köthető a 2015-ös menekültválság nyomán az országba befogadott migránsok iránti közhangulat átalakítása, ami oda vezetett, hogy a svéd politikai élet pártjainak többsége ebben a kérdésben ma már elfogadja a jobboldali megközelítést.
Bár a kampány hivatalos kezdete még hónapokra van, a szociáldemokraták támogatottsága Andersson novemberi megválasztása óta december közepére már 30 százalék közelébe ért. A Politicónak ugyanebben a felmérésében a Mérsékelt Párt 22, míg szorosan mögöttük a Svéd Demokraták 19 százalékon álltak.
A járványkezelésben nagyon eltérő stratégiát követett Andersson elődje, aki a világot is megdöbbentő „nem csinálunk semmit" elvét követte. Majd amikor 2020 decemberében ennek ellenére megugrott a halottak száma, akkor már bizonyos korlátozásokat bevezettek. Ez azonban oda vezetett, hogy a közbizalom idővel megingott a stockholmi vezetésben, éppen a járványkezelés miatt. Ahhoz, hogy Andresson nyerjen, vissza kell szereznie ezt a tűnőben lévő bizalmat.
Az év a világ talán legfeleslegesebb politikai megméretésével kezdődik: a portugálok 2022. január 30-án járulhatnak az urnákhoz eldönteni, melyik párt irányíthatja az országot a következő négy évben. Előrehozott parlamenti választásról van szó, amelynek inkább a háttere, semmint a ténye figyelemre méltó, azután írták ki ugyanis, hogy a parlamenten nem ment át a 2022-es költségvetésről szóló törvény.
Portugáliát 2015 óta kisebbségi kormány irányítja, a Szocialista Párt (PS) António Costa miniszterelnökkel az élen.
Hatalomban töltött eddigi hat éve alatt a PS a kommunista-zöld pártszövetség, a CDU és a marxista-trockista BE külső támogatására számíthatott, amíg azonban ezt az első négy évre szerződésben rögzítették, 2019 óta nincs ilyen, a szocialistáknak ügyről ügyre kellett egyeztetniük a két szélsőbaloldali, euroszkeptikus párttal.
Bár a sajtó és a jobboldal – a nevével ellentétben konzervatív Szociáldemokrata Párt (PSD) és a szélsőjobboldali Chega (Elég!) – szívesen emlegeti a geringonça (szerkentyű) gúnynéven a CDU–BE-párost, azt nem sokan vitatják, hogy az együttműködés a PS-szel sikertörténet, Portugália a koronavírus-járvány utáni talpra állás egyik mintaországa lehet.
A teljes átoltottság 88,9 százalék, a délnyugat-európai ország gazdasági helyreállítási tervét pedig júniusban elsőként hagyta jóvá az Európai Bizottság. Portugália 2026-ig 13,9 milliárd euró segélyt és 2,7 milliárd euró hitelt hívhat le.
Minden szépen mehetett is volna előre a maga útján, azonban a geringonça kihátrált a 2022-es költségvetés támogatása mögül, mondván, növelné az állami kiadásokat a szegénység elleni harc jegyében, javítana a munkavállalók helyzetén, és jobban fejlesztené az egészségügyet. A PS által benyújtott költségvetési törvényben ehhez képest afféle középútként a megszorítások és a gazdaságélénkítés között a személyi jövedelemadó csökkentése, illetve a költségvetési hiány 1,1 százalékpontos csökkentése szerepel.
A 2021. október 28-i szavazáson a költségvetési törvény el is vérzett, mégpedig 117 elutasító szavazattal 108 támogató voks ellenében a 230 fős törvényhozásban. Ez először történt meg 1974, vagyis a fasiszta diktatúra vége óta, Marcelo Rebelo de Sousa államfő pedig november 5-én ki is írta az előrehozott választást. Kétséges, hogy ezzel sikerül-e kilendíteni Portugáliát a politikai patthelyzetből.
A szocialisták jelenleg 37 százalékkal vezetik a népszerűségi listákat, előnyük 7 százalék a második PSD-vel szemben, igaz, zárul egy kicsit az olló, a költségvetési törvényről szóló szavazás napján még 12 százalék volt.
A többi párt 10 százalékos népszerűség alatt teljesít, a január 30-i parlamenti választás nagy győztese pedig a Chega lehet a szavazatok 7 százalékával. Mindezt a szélsőjobboldali párt úgy érheti el, hogy jelenleg mindössze egyetlen képviselője ül a lisszaboni parlamentben.
Egyébként a nagy pártok kárhoztatják is az államfőt, amiért az előrehozott választással utat enged a Chega térnyerésének, amelynek vezetőjét, André Venturát májusban gyűlöletbeszéd miatt felfüggesztette a Facebook és a Twitter is, miután a politikus az egyik posztjában arról írt, „le kellene fejezni” Eduardo Cabrita belügyminisztert. A pártelnök az fájlalta, hogy a tárcavezető nem uszítja rá az igazságszolgáltatást azokra, akik Chega-ellenes hozzászólásokat posztolnak a közösségi médiában.
A laikusok számára első körben talán furcsa, de Bosznia-Hercegovina október 2-án nem egy, hanem mindjárt három elnököt fog választani. Ahhoz, hogy ezt megértsük, egy rövid történelmi áttekintésre van szükség. Jugoszlávia felbomlása után és a balkáni polgárháborúk befejeztével az 1995-ös daytoni békeszerződés az országot két nagyobb részre tagolta, az egyik a főként szerbek lakta Republika Srpska, valamint a túlnyomórészt bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-Hercegovinai Föderáció. Ezenfelül van még az apró Brckói körzet, amelyet a teljes Bosznia-hercegovinai állam és az EU közösen irányít. Ennek oka, hogy a Republika Srpska két részét e terület köti össze, míg a Föderáció ezen keresztül éri el az ország északi határait.
A békeszerződés szerint a három államalkotó népcsoportnak, a bosnyákoknak, a horvátoknak és a szerbeknek egyenlő arányban kell részt venniük az állami szervek működésében, úgyhogy az országnak három államfője is van, egy szerb, egy horvát és egy bosnyák.
Mivel már akkor is látták, hogy ebből gondok lehetnek, a nemzetközi közösség kinevezett egy főképviselőt. az ő feladata, hogy terelgesse az országot a vitás ügyekben.
Az országban kétkamarás parlament működik, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az alsóház vagy más néven képviselőház kétharmadát a Bosznia-Hercegovinai Szövetség, míg az egyharmadát a Boszniai Szerb Köztársaság adja. A felsőház 15 tagját fejenként öt bosnyák, szerb, horvát képviselő jelenti. Az utóbbi időben egyre többen kérdőjelezik meg ennek a rendszernek a létjogosultságát, mondván, fenntarthatatlan és gyenge, mivel nem ad egyenlő mértékben képviseletet az egyes kisebbségeknek.
Ami a közelgő választásokat illeti, december 10-én a parlament jóváhagyta, hogy a szerbek kivonuljanak a bosznia-hercegovinai államapparátusból. Az ügy előzménye, hogy tavaly nyáron a nemzetközi közösség korábbi főképviselője, Valentin Inzko elfogadott egy, a népirtás tagadásának büntetéséről szóló törvénymódosítást.
Ez értelemszerűen az utolsó csepp volt a pohárban a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagjának, aki például tagadja a srebrenicai mészárlást, ráadásul Ratko Mladicsban még mindig a nemzeti hőst látja.
Mint ismert, Mladics volt a srebrenicai tömeggyilkosság fő felelőse, akit 2017-ben a Nemzetközi Törvényszék népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.
A választások közeledtével a jelenlegi nemzetközi főképviselő, Christian Schmidt nemrég arra tett javaslatot, hogy dolgozzák át az eddigi választási rendszert. Bonyolítja a helyzetet, hogy a boszniai szerbek és horvátok a reformok hiányában bojkottálnák a választásokat. Bár hivatalosan a kampány még nem kezdődött el, a versengés várhatóan Dodik Független Szociáldemokraták Pártja és Zeljko Komsic Demokrata Frontja között fog eldőlni.
A több mint kétmilliós ország igencsak eseménydús év elé néz: április 24-én parlamenti választások lesznek, ősszel pedig a köztársasági elnök személye mellett a helyhatósági választásokról is döntenek az állampolgárok. A legnagyobb kérdés az, hogy Orbán Viktor szövetségese, Janez Jansa képes lesz-e egy, a mostaninál stabilabb és erősebb kormánykoalíciót összehozni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, első körben felül kellene emelkednie az ellenzéki összefogáson. Az eddigi felmérések alapján egyik félnek sincs meg a stabil parlamenti többsége.
Szeptember 28-án négy ellenzéki párt, a Szociáldemokraták (SD), a Baloldal (L), a Marjan Sarec Lista (SMS) és az Alenka Bratusek-párt által alkotott ellenzéki tömörülés együttműködési megállapodást írtak alá, amelyben kikötötték, hogy választási győzelem esetén semmiképpen sem kötnek szövetséget Jansa pártjával. Ugyancsak ekkor döntöttek arról is, hogy az a párt fogja adni a miniszterelnököt, amely a legtöbb szavazatot kapja majd.
A választások közeledtével a jelenleg kormányzó Jansa támogatottsága folyamatosan csökken. A Medina Intézet felmérése szerint jelenleg csupán 16,3 százalékon állnak, úgy, hogy közben politikai elutasítottságuk megközelíti a 60 százalékot.
A kormánynak nem csak a belpolitika terén vannak gondjai: Szlovénia soros uniós elnöksége alatt többször is összetűzésbe keveredett az uniós vezetéssel. Brüsszel egyszer azért marasztalta el az országot, mert Ljubljana elhalasztotta két ügyész kinevezését az Európai Ügyészséghez (EPPO).
A másik esetben a szlovén állami hírügynökség finanszírozása kapcsán került a figyelem középpontjában Ljubljana. Az ügy hátterében a szlovén és a magyar kormányfő 2020. októberi találkozása áll, amelyről a hírügynökség nem a kormánynak „megfelelően” tudósított. A dolog itt nem állt meg, mivel Jansa intézkedése révén keményen megkurtították a médium költségvetését. Igaz, ezt a lépést később egy helyi bíróság hatályon kívül helyezte.
A parlamenti választások mellett helyhatósági választások is lesznek, igaz, ezt már nem követi olyan nagy figyelem, mint a parlamenti voksolást, mivel nagyon sok olyan jelölt és párt van, amelyek nem képviseltetik magukat a parlamentben, csak helyi szinten. A legutóbbi megmérettetésen a Néppárt (SLS) bizonyult a legeredményesebbnek mind a 212 településen.
A köztársasági elnökválasztáson a hivatalban lévő Borut Pahor nem indulhat, mivel már letöltötte a két ötéves ciklusát. Egyes elemzők úgy vélik, ha esetleg Jansa elbukná a parlamenti választást, akkor könnyen lehet, hogy megpályázná az őszi államfőjelöltséget.
A május eleji választások előtt a jelenlegi elnöknek, Rodrigo Dutertének a mai napig az első számú közellenség a korábban Nobel-díjjal kitüntetett újságíró, Maria Ressa. A Fülöp-szigetek az utóbbi években leginkább a drogkereskedőkkel szembeni kemény fellépés miatt került a nemzetközi figyelem középpontjába, valamint a kritikus hangok elhallgattatásával nyerte el sok ország megvetését. Érdekesség, hogy még egy ilyen erős hátszélben is sikerült Mariának jelentős politikai tőkére szert tennie.
A nacionalista Duterte 2016-ban lett az ország elnöke, ugyanabban az évben, amikor Donald Trump is győzött. A populista hangulatot meglovagló vezető megítélése azonban az azóta eltelt időszakban – finoman szólva is – felemás.
EGYES STATISZTIKÁK SZERINT 2016 ÓTA A HELYI RENDŐRSÉG MINTEGY 6100 KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐT ÖLT MEG, SOKAK SZERINT AZONBAN EZ A SZÁM MAGASABB. AZ ÍGY FELMERÜLŐ AGGÁLYOK MIATT TAVALY A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁG (ICC) TELJES KÖRŰ VIZSGÁLATOT INDÍTOTT AZ államfő ELLEN.
A Human Right Watch nemzetközi jogvédő szervezet szerint a koronavírus-járvány idején csak nőtt a leszámolás száma. A szervezet szerint 2020 áprilisa és júniusa között mintegy ötven százalékkal több volt a gyilkosságok száma, mint az azt megelőző negyedévben. Mindezt úgy, hogy az elkövető rendőrök többsége megúszta a számonkérést. A leginkább üldözött társadalmi csoportok között éppúgy találni baloldali politikusokat, mint környezetvédelmi aktivistákat. De az ügyvédek és az újságírók is a rendszer ellenségeinek tekinthetők.
A VÁDAK SZERINT SOK JEL UTAL ARRA, HOGY EMBERIESSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK TÖRTÉNTEK A DROGHÁBORÚban ELKÖVETETT GYILKOSSÁGOK során.
A beszámolók szerint a gyilkosságokat a biztonsági erők és olyan önbíráskodó személyek követték el, akik valójában rendőrök vagy a rendőrség által felbérelt és fizetett magánszemélyek voltak. Duterte hivatalba lépése óta a saját kénye-kedve szerint formálja át az ország képét, a hozzá lojális személyeket nevezi ki a Legfelsőbb Bíróságba, továbbá kihasználja a rendkívüli állapot bevezetésével járó előnyöket hatalma bebetonozása érdekében.
A már-már diktatúrára hajazó állam ráadásul 2020-ban ismét fontolóra vette a halálbüntetés visszaállítását is. Ez a lépés azonban súlyosan sértené az ENSZ 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának egyezményét, amelyet a Fülöp-szigetek is aláírt 2007-ben.
AZ 1987-ES ALKOTMÁNY EGYÉBKÉNT TILTJA, HOGY DUTERTE ÚJFENT MEGMÉRETTESSE MAGÁT. A DIKTÁTOR NEMRÉG – HOGY ÁTMENTSE HATALMÁT – FELVETETTE ANNAK A LEHETŐSÉGÉT IS, HOGY LÁNYÁT, SARA DUTERTE-CARPIOT INDÍTjA A KÖVETKEZŐ ELNÖKVÁLASZTÁSOKON, MÍG Ő INKÁBB A SZENÁTUSBAN FOLYTATNÁ POLITIKAI PÁLYAFUTÁSÁT.
A preventív döntés mögött vélhetőleg a jogi elszámoltatástól való félelem állhat. A kampány hivatalosan februárban kezdődik, de így is már 100 jelölt regisztrált. Ami a kihívókat illeti, egyértelműen kiemelkedik az egykori diktátor fia, az ifjabb Ferdinand Marcos, aki elnyerte a Föderalista Párt elnökjelöltségét. Dutertével szembeni indulóként felmerült Christopher Gót, a PDP-Laban jelöltjének neve is. A jelöltek között van a korábban még Dutertét támogató, jelenleg liberális Leni Robredo is, de ott van még Manila progresszív polgármestere, Francisco „Isko Moreno” Domagoso is.
A politikai paletta sokszínűségét jól jelzi, hogy egy bokszbajnok is bekerült a jelöltek közé, Manny Pacquiao személyében. Egy októberi felmérés szerint jelenleg Marcos a legnépszerűbb. Érdekesség, hogy a választási rendszer értelmében nincs szükség az abszolút többség megszerzéséhez, Duterte például 2016-ban a szavazatok 39 százalékával lett az ország elnöke.
Annak ellenére, hogy jó viszonyt ápolt Duterte a korábbi amerikai elnökkel, Donald Trumppal, a szemét folyamatosan Kínán tartotta. Külön érdekesség, hogy mindezek ellenére még Duterte is meghívást kapott tavaly év végén a – Magyarország nélkül megrendezett – nemzetközi demokráciai csúcsra az Egyesült Államokba.
(via foreignpolicy.com)
(Borítókép: A kaliforniai szavazók leadják a voksukat a szavazóhelyiségben 2018. június 5-én Los Angelesben. Fotó: Mario Tama / Getty Images)