A vártnál több a szükségesnél kevesebb, nagy vonalakban így összegezhetnénk az Egyesült Államok Afganisztánban folytatott húsz éves háborújának eredményességét. Egyes elemzők szerint pozitív a mérlege a több mint 2400 amerikai áldozatot követelő háborúnak, mások ugyanakkor kudarcként értékelik a hihetetlen mennyiségű dollár milliárdokat felemésztő intervenciós politikát.
A magyar származású történész, John Lukacs szerint egyik háború sem igazán jó, csak a céljai lehetnek jobbak a másikénál. A második világháborút követő hidegháború megmutatta, hogy a Szovjetunió, és az Egyesült Államok miként tudták a végletekig kiélezni szembenállásukat például a koreai háborúban, vagy a kubai rakétaválság idején. A kétezres évek elején viszont valami egészen új dolog történt, nem egy ország, vagy szövetség, hanem egyszerű tálib terroristák voltak azok, akik hadat üzentek az Egyesült Államoknak.
Az afganisztáni háború megindítása az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadásokra adott viszontválasz volt hivatalosan. 2001. szeptember 11. alapjaiban rázta meg a világot. A 19, főleg szaúdi terrorista által végrehajtott merényletek több mint háromezer áldozatot követeltek New Yorkban.
A terroristák fő célpontja szimbolikusan az akkori egypólusú világrend irányítójának pénzügyi hatalmát jelképező Világkereskedelmi Központ két tornya, és a katonai-politikai primátust szimbolizáló Védelmi Minisztérium volt.
A támadásról és annak következményeiről azonnal értesülhetett a világ közvéleménye, hiszen élőben láthatta, amint a második repülőgép becsapódik a World Trade Center északi tornyába.
Az akció után az ENSZ Biztonsági Tanácsa a terrortámadást a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének nyilvánította. Az amerikai közvélemény, és a pártok egységesen felsorakoztak az akkori elnök, a fiatalabb George W. Bush mögött, és elfogadták az egyéni szabadságjogokat korlátozó intézkedések, így a Patriot Act meghozatalát is. Az amerikai diplomácia nagyon helyesen nem a huntingtoni filozófiai megközelítésen alapult, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem általában az arab világot tartja felelősnek a történtekért, hanem a tálib elkövetőket.
A NATO szeptember 12-i határozatában, első alkalommal a szövetség történetében, életbe léptette a Washingtoni Szerződés 2., a kollektív védelemről szóló cikkelyét.
Eszerint, amennyiben egy vagy több szövetségest támadás ér, az valamennyiük elleni támadásnak minősül, és minden tagállam köteles segíteni a megtámadott országon. A NATO fennállása során először bocsátott katonai erőt egyik tagállama rendelkezésére az afganisztáni hadműveletekhez.
Az Egyesült Államok számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy a terrortámadások mögött Oszama bin Laden és az általa vezetett al-Kaida terrorszervezet áll. A tálibok, akik a szunnita iszlám egyik radikális változatát képviselő mozgalom, 1996-ban ragadták magukhoz a hatalmat Afganisztánban, majd elfoglalták az ország fővárosát, Kabult. Öt éves uralmuk alatt számos nemzetközi terrorszervezetnek adtak lehetőséget arra, hogy búvóhelyet és kiképzőbázist hozzon létre Afganisztánban. Ennek megfelelően az Egyesült Államok vezetésével megindult NATO-beavatkozás először a katonai célpontokat támadta, és két hónappal a harcok kezdete után össze is omlott a tálib rezsim, amelynek követői vagy a hegyekbe, vagy pedig a szomszédos Pakisztánba menekültek. Miután az USA megerősítette felügyeletét a közép-keleti állam fölött, 2004-ben megtartották az első szabad választásokat.
Barack Obama 2009-es hivatalba lépése előtti kampányában többször is az amerikai csapatok kivonásáról beszélt, ám idővel nem hogy csökkent volna az amerikai jelenlét, hanem ellenkezőleg, 2010-re az Afganisztánban állomásozó katonák száma már elérte a 80 ezret.
Egy olyan afgán kormány mellett állt ki Washington, amely már rég elvesztette a nép támogatását, miközben az elűzött tálibok egyre inkább megerősödtek, köszönhetően az iráni és az orosz támogatásnak.
A háború elhúzódásához eközben nagyban hozzájárult a 2003-ban megindított iraki háború is, amely jelentős csapat átcsoportosításokat követelt meg amerikai részről.
A tálibok ráadásul rátették a kezüket az ópium és az ásványkincs-bányászatra, amiből jelentős anyagi forráshoz jutottak. Komolyan nehezítette az ország helyzetét, a korrupciótól átitatott kabuli kormány tehetetlensége is. Bár 2011-ben sikeresen likvidálták Oszama bin Ladent, a tervezett 2014-es kivonulás egyre távolabbinak látszott. Éppen ezért a washingtoni vezetés egy olyan hosszútávú stratégiában volt érdekelt, amely figyelembe vette a tálibok alkupozícióit, úgy, hogy közben támogatta a kabuli kormány hadászati kiképzését a belbiztonság fenntartása miatt.
A tálibokkal a megállapodás végül 2020 februárjában Dohában jött létre, melynek értelmében 2021. május elsejéig az utolsó amerikai katona is elhagyja az országot. Ígéretet tettek továbbá, hogy amint lehet, tárgyalóasztalhoz ülnek az afgán központi kormány képviselőivel is az ország stabilizálása érdekében. A két fél emellett kölcsönös fogolycserében is megegyezett. A megállapodás jelentőségét ugyanakkor csökkentette a tény, hogy a tárgyalásokból teljesen kihagyták az afgán kormányt.
Joe Bidennek annyit sikerült elérnie, hogy szimbolikusan szeptember 11-re tolta ki a végleges kivonulás határidejét.
Az országban tapasztalható terrorfenyegetettség ugyanakkor nem szűnt meg, sőt idővel az al-Kaida mellett az Iszlám Állam is megjelent. Washington a béke szavatolása érdekében elsősorban most arra törekszik, hogy Afganisztán ne biztosítson hátteret az USA-t és szövetségeseit fenyegető terrorista támadásoknak. Éppen ezért a terrorizmust megfékezendő speciális drónok, helyi egységek, hírszerzői hálózatok segítségével akarják felügyeletük alatt tartani - nem kevés kockázattal - Afganisztánt.
A Brown University adatai szerint az elmúlt 20 évben a legnagyobb emberveszteséget Afganisztán szenvedte el, mintegy 47 245 civil, és 66-69 ezer katona vesztette életét. A háború miatt hozzávetőlegesen 2,7 millió afgán menekült külföldre, főképp Pakisztánba és Európába. Az Egyesült Államok 2442 katonát vesztett, és több mint húszezren sebesültek meg. A 40 országot képviselő NATO kontingensből pedig 1144 katona halt meg.
Magyar részről az afganisztáni volt a Magyar Honvédség legtöbb halálos áldozatot követelő missziója.
Hét magyar katona halt meg a közép-ázsiai országban, négyen valamilyen ellenséges harci cselekményben, ketten autóbalesetben, az egyik század-orvos pedig szívinfarktusban.
Ami a költségeket illeti, egyes becslések azt mutatják hogy az Egyesült Államok mintegy 2261 milliárd dollárt költött összesen a háborúra. A Védelmi Minisztérium tavalyi összesítése szerint a harcok 815,5 milliárd dollárt tettek ki. Ebbe az összegbe olyan kiadások tartoznak, mint az üzemanyag, élelmiszer, lőszerek, fegyverek, és különféle járművek, repülő eszközök biztosítása. Az ázsiai ország újjáépítésére létrehozott felügyelő hatóságra (SIGAR) pedig 143 milliárd dollárt fordítottak. Ebből 88 milliárd dollár ment afgán rendőrök, katonák kiképzésére, és felszerelésük biztosítására. További 36 milliárd dollárt pedig rekonstrukciós projektekre, főleg iskolák, autópályák felújítására költöttek.
Érdekesség, hogy az Egyesült Államok története során először vett fel hitelt háború finanszírozására, mintegy 530 milliárd dollár értékben.
Bármennyire is furcsán hangzik a 20 éves háború következtében az élet számos területén jelentős mértékű javulás vette kezdetét elég, ha csak az egészségügy, oktatás fejlődésére, és a nők jogainak kiszélesítésére gondolunk. A Világbank felmérése alapján 2001-óta a várható élettartam a korábbi 56-ról 64 évre emelkedett.
Az anyák halálozási aránya a felére csökkent, az írástudók száma pedig a korábbi 8 százalékról 43 százalékra nőtt
A bombázások ellenére a városok 89 százaléka rendelkezik már iható tiszta vízzel. Az ENSZ szerint 17 százalékkal mérséklődött a korai gyermekházasságok száma. Fontos előrelépés még, hogy nemcsak duplájára nőtt az általános iskolákban tanuló lányok száma, hanem egyre több lány tanulhat az egyetemeken, és képviselteti magát a parlamentben is.
(Borítókép: Amerikai katonák aknavetővel csapást mérnek a talibán erőkre 2009. április 3-án. Fotó: John Moore / Getty Images Hungary)