Index Vakbarát Hírportál

Kibertámadásra készül az Európai Unió

2022. január 17., hétfő 07:03

Az Európai Unió pénteken egy hat hetes szimulációba kezdett, amelynek részeként azt tesztelik, hogy az intézmények miként tudnának védekezni egy kibertámadás ellen.

Az akció célja az is, hogy felmérjék: az egyes tagállamok tudnak-e együttműködni és közösen válaszolni egy ilyen helyzetben. A szimuláció első szakaszában egy fiktív finn energiaszolgáltató cég szoftvere ellen indítottak kibertámadást. A szakértők egy olyan szoftver választottak ki a teszthez, amelyet elterjedt az uniós cégek körében.

A szimulációban azt figyelik, hogy az egyes tagállamok kiberbiztonsági csapatai milyen pontosan tudják monitorozni az incidenst, milyen hamar akadnak rá annak forrására, valamint hogy milyen ellenlépéseket tudnak foganatosítani.

A tesztek akkor érnek véget, amikor február végén összeülnek az EU külügyminiszterei. Vélhetően az ülésen a szimuláció eredményét, következtetéseit is. 

A szimuláció kezdete egybeesett azzal, hogy pénteken az ukrán kormányzati weboldalak egy nagyobb kiterjedésű kibertámadást kaptak – állításuk szerint vélhetően az oroszoktól. A Kreml szóvivője vasárnap tagadta, hogy ők állnának az akció mögött, és azt mondta: az ukránok még az időjárásért is őket hibáztatják.

(via Security Affairs)

Rovatok