Index Vakbarát Hírportál

Biden betartja szavát, fekete nő kerülhet az amerikai alkotmánybíróságba

2022. január 27., csütörtök 08:58

Eleget fog tenni ígéretének Joe Biden amerikai elnök, és amint lehetősége lesz rá, egy afroamerikai nőt fog jelölni az amerikai legfelsőbb bíróság szerepét betöltő alkotmánybíróságba – közölte a Fehér Ház.

Ez a lehetőség pedig most jött el, ugyanis Stephen Breyer liberális bíró bejelentette: június végén nyugdíjba vonul.

A megüresedő székbe Biden magától értetődően egy liberális alkotmányjogászt fog jelölni, ami viszont nem fog változtatni a konzervatívok és a liberálisok arányán a kilencfős testületben. 

Jelenleg ugyanis 63-ra a konzervatívok felé billen a mérleg. Donald Trump előző elnök két konzervatívot is bejuttatott a testületbe – a saját elmondása szerint sörrajongó –, Brett Kavanaugh és a liberális amerikai sajtó szerint A szolgálólány meséje-szerű hitgyülekezet tagjaként leírt Amy Coney Barrett személyében. 

A két bíró kinevezésével még Trump elnöksége alatt a testület teljesen átbillent a konzervatív irányba, amely sorsdöntő lehet olyan kérdésekben, mint az abortusz. Ez megmutatkozni is látszik Texas állam esetében, ahol szinte teljesen betiltották a terhességmegszakítást azzal, hogy a hatodik hét utáni abortuszt törvénytelennek minősítették állami szinten.

Az ügy az alkotmánybíróság elé került, döntését a nyáron hozza meg, a várakozások szerint és a testület jelenlegi összetétele alapján a törvényt fenntartják. 

Az alkotmánybíróságban mindeddig két afroamerikai szolgált: 1967 és 1991 között Thurgood Marshall, és a még hivatalban lévő utódja Clarence Thomas. Marshall liberálisnak számított, Thomas azonban a konzervatívokat erősíti. 

A nyáron nyugdíjba vonuló Breyert mentoráltja, az 51 éves Ketanji Brown Jackson válthatja. 

(BBC)

(Borítókép: Ketanji Brown Jackson 2021. április 28-án. Fotó: Kevin Lamarque / Pool / File Photo / Reuters)

 

Rovatok