Index Vakbarát Hírportál

A paksi erőmű fejlesztéséről tárgyalt Szijjártó Péter az orosz energiaügyi miniszterrel

2022. január 27., csütörtök 21:09

Az atomenergiát érintő európai szabályozásról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Alexander Novakkal, az orosz energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel. A magyar miniszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, egyetértenek abban, hogy atomenergia nélkül lehetetlen elérni az európai és a globális klímacélokat.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Paksi Atomerőműnek nagymértékben köszönhető, hogy Magyarország a világ azon 21 országa közé tartozik, amelyek a GDP-jük növelésével párhuzamosan tudták és tudják csökkenteni a károsanyag-kibocsátásukat.

Az új Paksi Atomerőmű építésével pedig évente 17 millió tonna károsanyag-kibocsátást tudunk majd megelőzni

– fogalmazott a miniszter. Hozzátette: jó hír, hogy az Európai Unióban a franciák vezetésével erős szövetség jött létre annak érdekében, hogy Brüsszel fenntarthatónak és környezetkímélőnek ismerje el az atomenergiát. Mint írta, jó lenne végre, ha „ez egy tisztán szakmai és nem ideológiai vita lenne”.

A bejegyzésben leírtak szerint Szijjártó Péter tájékoztatta Alexander Novakot: szerdán a Roszatom vezetésével elfogadták a paksi építkezés következő hónapjainak menetrendjét. Amennyiben a folyamatban lévő engedélykérelmek sikeresek lesznek, úgy májusban a beruházás átléphet a második, úgynevezett létesítési fázisba – írta a miniszter.

A bejegyzésben Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Alexander Novak orosz energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel már hosszú évek óta dolgoznak együtt, és a jó személyes kapcsolat sokat segített a hosszú távú gázvásárlási szerződés megkötésekor.

Ha a megállapodás nem jött volna létre, akkor ma Magyarország ugyanúgy szenvedne az energiaellátási válságtól, mint Európa számos országa

– fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy az orosz szállítások azóta is folyamatosak és szerződésszerűek, ezzel pedig 15 évre biztosítják Magyarország biztonságos gázellátását.

Rovatok