Index Vakbarát Hírportál

Kenan végigszáguld Amerikán, Miami megfagy

2022. január 29., szombat 13:00

A Kenan nevű hóvihar, amely az Egyesült Államok keleti partjáról indult ki, egyre erősödik, és egyre nagyobb területet veszélyeztet. Hogy pontosan milyen lesz a lefolyása, azt még a szakértők sem tudják megmondani, adta hírül a CNN.

A hóvihar-előrejelzések már tíz államra terjednek ki, és tízmillió embert érintenek New Englandtól Virginiáig. A viharzónába tartozik Boston, Cape Cod, Long Island és Atlantic City is. Az időjárási viszonyok miatt a közlekedés sok helyen lehetetlenné vált, helyenként a szél ereje hatvan kilométer per óra, a látási viszonyok pedig egy kilométer alá csökkentek.

Boston belefullad a hóba. És New York is

A New York Times folyamatos tudósítása szerint a keleti parton több mint ötezer repülőjáratot töröltek, Miután New York és New Jersey államok kormányzói szükségállapotot hirdettek. Jelentősebb áramkimaradást eddig nem jelentettek a térségből, azonban New Yorkban tizenkét és huszonöt centiméter közötti havazást jósolnak, ez Long Islanden akár a negyven centimétert is elérheti.

A Bostoni Meteorológiai Szolgálat bejelentése szerint minden modell egybevág abban, hogy történelmi léptékű hóviharnak nézünk elébe New England délkeleti részén. 

Michelle Wu polgármester a hóhelyzet miatt vészhelyzetet jelentett be, valamint a város közútjain parkolási tilalmat rendelt el. 

Az omikron is közbeszól

A hatóságok elmondása szerint a viharra való felkészülést nagymértékben akadályozza a koronavírus-pandémia okozta munkaerőhiány, ugyanis a rendkívül fertőző omikron-variáns miatt még a tünetmentes dolgozókat is el kell különíteni. A világjárvány kezdete óta az egész országban komoly sofőrhiány van, ami azt jelenti, hogy nem tudnak elegendő hókotrót bevetni.  

Connecticutban a munkások száma harminc százalékkal csökkent, szerződéses vállalkozók alkalmazásával próbálják megoldani a problémát. Plymouth városában még a munkások sem utazhatnak ugyanabban az autóban, pedig itt hatvan centiméter hóra számítanak.

Nincs kapacitásunk arra, hogy két vagy három műszakban dolgozzunk

– közölte Jonathan Beder, a városi közterület-fenntartó vezetője.

Miami megfagy

Dél-Floridában, ahol ilyenkor általában húsz Celsius-fok felett van a hőmérséklet, a hétvégén fagypont alá fog hűlni a levegő. Miami egész környékén vészjelzést adtak ki a fagy miatt, közölte az Egyesült Államok Nemzeti Meteorológiai Szolgálata

Miami-Dade megye vészhelyzeteket kezelő hivatala azt tanácsolja a lakosságnak, hogy mindenki maradjon otthon, és kiemelten figyeljen a gyerekekre és az idősekre. Az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű forró csokoládé fogyott, amit felhalmoznak az emberek. Hidegebb időben ennek fogyasztása hagyomány Miamiban.

(Borítókép: Havazás New Yorkban 2022. január 28-án. Fotó:  Alexi Rosenfeld / Getty Images)

Rovatok